A Karczag-villa, kert rendbetétele után a teljes városra zavartalan kilátással büszkélkedő klasszicista nyaralóépület, 1844-ben épült Hild József tervei alapján, és a hazai klasszicizmus egyik legszebb lakóépületének tartották. Az épület 2004-ig volt az állam tulajdonában, amely akkor egy kft. kezelésébe, majd ezt követően magántulajdonba került. Hat évvel (2008) ezelőtt a tulajdonos bontási engedélyt kért az egyetlen megmaradt melléképületre, amelyet a KÖH első és másodfokon egyaránt elutasított: „A műemlék egésze nem bontható le – ez vonatkozik a tartozékra is, ami jelen esetben a melléképület” Azóta a folyamatos állagromláson túl annyi változás történt, hogy a ház kertjének ősfáit egyik napról a másikra egész egyszerűen letarolták, 2017 júniusában pedig rejtélyes módon kigyulladt. Az ügyben nem indult rendőrségi eljárás.
A Karczag-villa néven ismert épületet Hild József tervezte.
Hild József (1789-1867) apjától, a szintén építész Hild Jánostól szívta magába az építés tudományának alapjait, melyet a Bécsi Művészeti Akadémián, illetve itáliai tanulmányútján mélyített, hazatérése után pedig csak Pesten több mint kilencszáz terve öltött formát.
Legjelentősebb művei az 1838-as pesti árvíz után születtek, 1854-ben pedig a város tulajdonképpeni főépítészévé vált. Hosszú életművének kezdeti darabjai még a klasszicizmus, a későbbiek pedig a romantikus historizmus szellemében születtek. 1861-ben egyszerűen megvonták a fizetését, hetvenen túl pedig már nem tudott olyan munkákat találni, melyekkel anyagi biztonságban érezhette volna magát.
Napról napra élt, hírneve lassan semmivé foszlott – végül hetvenhét évesen, özvegyen, tüdőgyulladásban hunyt el. A Fővárosi Lapok két nappal később megjelent számában csak egyetlen sorral emlékezett meg róla: “Hild József, ismeretes pesti építész tegnapelőtt, 79 éves korában meghalt.”
Hild a középületek mellett villaépítészként is elismert volt, így a kor felső tízezrének számos tagja kérte fel az építészt arra, hogy vesse papírra családi pihenőházuk terveit. A családok jó része ezeket a házakat persze nem a várostól távol, hanem az épp ez időtájt a budai hegyvidéken kialakuló nyaralótelepeken képzelték el, melyeket otthonukból egy rövid kocsizással is könnyen megközelíthettek. A század derekának legfőbb célpontja az Ürményi család birtokából a főváros tulajdonába átvándorolt Svábhegy volt – itt szerzett magának telket a nagykereskedőket és gyárosokat felvonultató Karczag család tagjai is, egyikük pedig magát Hildet kérte fel egy hétvégi lak megtervezésére.
A család ennél azonban többel is hozzájárult Svábhegy mai képének kialakulásához: a Vasárnapi Ujság 1855. szeptember 5-én megjelent számában a szerző arról is megemlékezik, hogy a család egy kávéházat is építtetett a közelben, sőt, az egyenesen a hegyre vezető utat is a házat építtető Karczag Benjámin tette járhatóvá.
Az Karczag Villa 1844-ben épült, és 1959–1960-ban újították fel. Eredetileg a nagyméretű kertben álló villához két, a villa két oldalán szimmetrikusan elhelyezett melléképület tartozott. Ma már csak az egyik melléképület áll.
A négyszáz négyzetméteres alapterületű villa az ezredforduló utánig a magyar államé volt, de ekkor előbb a lapkiadásáról ismert Budapesti Piac Kereskedelmi Rt., majd a lakásépítéssel foglalkozó, debreceni székhelyű Mester-Nívó Kft. vette át. 2007-ben az MSZP egykori helyettes honvédelmi államtitkára, Zámbori Mihály vásárolta meg, aki nyolc évvel később, 2015-ben adta azt tovább Barcza Mihály ügyvédnek, az MKB Bank Felügyelő Bizottsága elnökének, aki – egy, a Magyar Nemzet online felületén 2016. áprilisában megjelent cikk szerint – teljes felújításban gondolkodik, sőt, a teljes gombamentesítés mellett műemléki értékleltárat is készíttetett az épületről.
Molnár István fotói - 2018 december 9.
A Karczag-villa utolsó lakói hajléktalanok voltak, akik a régi ablaktokokat és minden egyéb éghetőt, így a parkettát is eltüzelték. Mindazonáltal az épület máig tartó pusztulása jellegzetesen hazai történetnek mondható. A második világháború utáni kollektív tulajdonba vételt követően hamar bekövetkezett az állagromlás, amit az 1959-ben történt felújítás nemhogy megállított volna, de idővel tovább gyorsított. A szocialista műemlékvédelem emblematikus barokksárga vakolata – mely szín valójában sosem volt használatos nemcsak a barokk, de a klasszicista építészetben sem – ma is ott málladozik Hild épületén.
A budai hegyvidéken számos műemlék vagy műemléki jelentőségű villa került magánkézbe, az új tulajdonosok pedig számtalan esetben hagyják leromlani, lepusztulni az épületet. A tulajdonos célja sok esetben csak a bontási engedélymegszerzése, hogy az értékes telket „gazdaságosabban” hasznosíthassa. A műemléki védelem legfeljebb a bontást tudja elhárítani, az elhagyott házak attól még tovább pusztulnak.
A ház 1906-ban a szalámigyárat alapító Herz Ármin tulajdonába vándorolt át, aki a hátsó homlokzathoz Wellisch Arnold ácsmesterrel faszerkezetű, faragott verandát építtetett, sőt, ismertek Ray Dezső bővítésről szóló tervei is, melyek sosem valósultak meg – ellentétben Löllbach Kálmán 1913-as rajzaival, melyek nyomán bővítették a hátsó traktust.
Forrás: kitervezte.hu
24.hu