Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Karczag-Villa - Budapest

2018. december 19. - Elherdált.Örökségünk

A Karczag-villa, kert rendbetétele után a teljes városra zavartalan kilátással büszkélkedő klasszicista nyaralóépület, 1844-ben épült Hild József tervei alapján, és a hazai klasszicizmus egyik legszebb lakóépületének tartották. Az épület 2004-ig volt az állam tulajdonában, amely akkor egy kft. kezelésébe, majd ezt követően magántulajdonba került. Hat évvel (2008) ezelőtt a tulajdonos bontási engedélyt kért az egyetlen megmaradt melléképületre, amelyet a KÖH első és másodfokon egyaránt elutasított: „A műemlék egésze nem bontható le – ez vonatkozik a tartozékra is, ami jelen esetben a melléképület”   Azóta a folyamatos állagromláson túl annyi változás történt, hogy a ház kertjének ősfáit egyik napról a másikra egész egyszerűen letarolták, 2017 júniusában pedig rejtélyes módon kigyulladt. Az ügyben nem indult rendőrségi eljárás.

18835827_1314870995233536_9164160664483100091_n.jpg

A Karczag-villa néven ismert épületet Hild József tervezte.


Hild József (1789-1867) apjától, a szintén építész Hild Jánostól szívta magába az építés tudományának alapjait, melyet a Bécsi Művészeti Akadémián, illetve itáliai tanulmányútján mélyített, hazatérése után pedig csak Pesten több mint kilencszáz terve öltött formát.
Legjelentősebb művei az 1838-as pesti árvíz után születtek, 1854-ben pedig a város tulajdonképpeni főépítészévé vált. Hosszú életművének kezdeti darabjai még a klasszicizmus, a későbbiek pedig a romantikus historizmus szellemében születtek. 1861-ben egyszerűen megvonták a fizetését, hetvenen túl pedig már nem tudott olyan munkákat találni, melyekkel anyagi biztonságban érezhette volna magát.
Napról napra élt, hírneve lassan semmivé foszlott – végül hetvenhét évesen, özvegyen, tüdőgyulladásban hunyt el. A Fővárosi Lapok két nappal később megjelent számában csak egyetlen sorral emlékezett meg róla: “Hild József, ismeretes pesti építész tegnapelőtt, 79 éves korában meghalt.”

2.jpg

Hild a középületek mellett villaépítészként is elismert volt, így a kor felső tízezrének számos tagja kérte fel az építészt arra, hogy vesse papírra családi pihenőházuk terveit. A családok jó része ezeket a házakat persze nem a várostól távol, hanem az épp ez időtájt a budai hegyvidéken kialakuló nyaralótelepeken képzelték el, melyeket otthonukból egy rövid kocsizással is könnyen megközelíthettek. A század derekának legfőbb célpontja az Ürményi család birtokából a főváros tulajdonába átvándorolt Svábhegy volt – itt szerzett magának telket a nagykereskedőket és gyárosokat felvonultató Karczag család tagjai is, egyikük pedig magát Hildet kérte fel egy hétvégi lak megtervezésére.

1.jpg

A család ennél azonban többel is hozzájárult Svábhegy mai képének kialakulásához: a Vasárnapi Ujság 1855. szeptember 5-én megjelent számában a szerző arról is megemlékezik, hogy a család egy kávéházat is építtetett a közelben, sőt, az egyenesen a hegyre vezető utat is a házat építtető Karczag Benjámin tette járhatóvá.

Az Karczag Villa 1844-ben épült, és 1959–1960-ban újították fel. Eredetileg a nagyméretű kertben álló villához két, a villa két oldalán szimmetrikusan elhelyezett melléképület tartozott. Ma már csak az egyik melléképület áll.

karczag-villa-budapest13.jpg

47689224_2364488993774653_5602417368820088832_n.jpg

A négyszáz négyzetméteres alapterületű villa az ezredforduló utánig a magyar államé volt, de ekkor előbb a lapkiadásáról ismert Budapesti Piac Kereskedelmi Rt., majd a lakásépítéssel foglalkozó, debreceni székhelyű Mester-Nívó Kft. vette át. 2007-ben az MSZP egykori helyettes honvédelmi államtitkára, Zámbori Mihály vásárolta meg, aki nyolc évvel később, 2015-ben adta azt tovább Barcza Mihály ügyvédnek, az MKB Bank Felügyelő Bizottsága elnökének, aki – egy, a Magyar Nemzet online felületén 2016. áprilisában megjelent cikk szerint – teljes felújításban gondolkodik, sőt, a teljes gombamentesítés mellett műemléki értékleltárat is készíttetett az épületről.

Molnár István fotói - 2018 december 9.

48144711_2364487730441446_7469741442563309568_n.jpg

47680330_2364487843774768_6917434972152266752_n.jpg

48125605_2364487917108094_1444923673793265664_n.jpg

48185542_2364487940441425_4478710532408344576_n.jpg

A Karczag-villa utolsó lakói hajléktalanok voltak, akik a régi ablaktokokat és minden egyéb éghetőt, így a parkettát is eltüzelték. Mindazonáltal az épület máig tartó pusztulása jellegzetesen hazai történetnek mondható. A második világháború utáni kollektív tulajdonba vételt követően hamar bekövetkezett az állagromlás, amit az 1959-ben történt felújítás nemhogy megállított volna, de idővel tovább gyorsított. A szocialista műemlékvédelem emblematikus barokksárga vakolata – mely szín valójában sosem volt használatos nemcsak a barokk, de a klasszicista építészetben sem – ma is ott málladozik Hild épületén.
A budai hegyvidéken számos műemlék vagy műemléki jelentőségű villa került magánkézbe, az új tulajdonosok pedig számtalan esetben hagyják leromlani, lepusztulni az épületet. A tulajdonos célja sok esetben csak a bontási engedélymegszerzése, hogy az értékes telket „gazdaságosabban” hasznosíthassa. A műemléki védelem legfeljebb a bontást tudja elhárítani, az elhagyott házak attól még tovább pusztulnak.

A ház 1906-ban a szalámigyárat alapító Herz Ármin tulajdonába vándorolt át, aki a hátsó homlokzathoz Wellisch Arnold ácsmesterrel faszerkezetű, faragott verandát építtetett, sőt, ismertek Ray Dezső bővítésről szóló tervei is, melyek sosem valósultak meg – ellentétben Löllbach Kálmán 1913-as rajzaival, melyek nyomán bővítették a hátsó traktust.

karczag-villa-budapest01.jpg

48373363_2364487237108162_1668301181941710848_n.jpg

47681583_2364487207108165_8051194892484870144_n.jpg

48176021_2364487890441430_6354231555530948608_n.jpg

47687040_2364487700441449_7811575849542483968_n.jpg

48210584_2364487520441467_1699960305003528192_n.jpg

48194727_2364487590441460_8400143517652877312_n.jpg

48275109_2364487617108124_6105423971224649728_n.jpg

47580026_2364487670441452_3717708152225923072_n.jpg

47680752_2364487487108137_7976140540850733056_n_1.jpg

48087405_2364487427108143_2699083738024771584_n.jpg

48378959_2364487457108140_1090201036326436864_n.jpg

48080556_2364487810441438_8896744120500879360_n.jpg

karczag-villa-budapest02.jpg

48185513_2364487260441493_8513482761086959616_n.jpg

48368189_2364487280441491_7288381861464637440_n.jpg

48185496_2364487303774822_5717030671352856576_n.jpg

karczag-villa-budapest05.jpg

karczag-villa-budapest04.jpg

48081813_2364487370441482_7680877842946588672_n.jpg

 

47682533_2364487773774775_1196058244867424256_n.jpg

47686899_2364487543774798_7575719940980736000_n.jpg

 Forrás: kitervezte.hu
             24.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8414501350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása