Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Podmaniczky Kastély - Aszód

Kirúgva a kastélyprogramból...

2017. december 20. - Elherdált.Örökségünk

2014 novemberében került kiírásra a "mindent IS megváltó" Nemzeti Kastély- és Várprogram, amely 35 kastély, köztük az aszódi Podmaniczky Kastély átfogó rendezését is tartalmazta. A kastély gyorsan az azóta már megszűnt Forster Központ vagyonkezelésébe került, majd a többszöri módosítások, és a pályázatra szánt költségvetés "felülvizsgálata" értsd: megnyírbálása után, sok másik sorstársával együtt kikerült a programból, átadva a helyet olyan helyszíneknek, mint  hazánk talán legismertebb és legjobb állapotban lévő műemléke, a fertődi Esterházy-, a nagycenki Széchenyi-, a keszthelyi Festetics-kastélyegyüttes és park, a gödöllői Királyi kastély, valamint (egyedüli korábbi helyszínként) a geszti Tisza-kastély. 

img_3184.jpg

Az okokat nem ismerjük, az viszont teljesen biztos, hogy több olyan kastély is bekerült a "felülvizsgált" Kastélyprogramba, amely nemrég amúgy is átesett már teljes, vagy részleges felújításon. Egyfelől persze megfontolandó egy már funkcióval rendelkező, színvonalasan működő létesítmény további támogatása a még jobb kihasználtság érdekében, másrészt viszont jogosan merülhet föl a kérdés, hogy nem kellene-e inkább olyan, a listáról végül lehúzott épületek - a szó legszorosabb értelmében vett - megmentésére költeni, melyek lassan az összedőlés határára kerülnek.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezek a kastélyok mennyire veszélyeztetett helyzetben vannak: egy-kettőnél a belső terek már életveszélyesek, a külső falakról lemállott a vakolat nagyja, kertjük/parkjuk elvadult, nyílászáróik pedig jóformán már nincsenek is. Többségük legfeljebb viszonylag új tetővel büszkélkedhet, de a rajtuk végzett kisebb-nagyobb renoválási munkák többnyire csak kozmetikai jellegűek voltak, vagy túl régen történtek ahhoz, hogy érdemben számítsanak. Elég csak pár pillantást vetni rájuk ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen, sokkal nagyobb szükség lett volna akár csak az állagmegóvási munkálatok elvégzésére, mint a támogatott épületek jelentős része kapcsán.

A kastélyról

A Podmaniczky Kastély  domboldalon épült, U alaprajzú épület, középrésze földszintes, szárnyai emeletesek. Barokk és copf stílusban épült a XVIII. század elejéről és közepétől. A kastély építését pontosan 1727. május 7-én kezdték meg, Podmaniczky I.János megrendelésére. Jelenlegi formáját Jung József tervező-kivitelező mester keze alatt 1772-re nyerte el.

Az U alakú épület szárnyainak emelete egy vonalban van a régi középrész ablakaival. A szárnyak végei sarokpavilonokká vannak kiképezve, mandzárdtetővel. Az épület többi részét nyeregtető fedi. A középrész belső főhomlokzata előtt terasz vonul végig, a sarkoknál homorú, középen félkörösen kifelé ívelő alaprajzzal. A kastély egykori pompájának élő bizonyítéka a Sándor-szárnyban található díszterem festése.(Kracker Lukács 1717 - 1779.) Eredeti állapotának helyreállítása az 1970-es évek végén történt meg. 

Széchenyi Kastély - másnéven "Zöld kastély".
Az U alakú Podmaniczky kastélyhoz a XVIII. század második felében, végén egy újabbat is építettek. A falakat egykoron zöld színűre festették, innen az érdekes név. 1920-ban gróf Széchenyi Gyula vásárolta meg, aki 1945-ig élt itt családjával. Téglalap alaprajzú, egyemeletes, középrizalitos épület. Össze van kapcsolva a régi kastély középrészének Sándor-szárny felőli sarkával. Későbarokk. Homlokzatán lapos háromszögű timpanonban kettős címerfaragvány. (Podmaniczky-Wartensleben). Mandzárdtető emelkedik a középrizalt felett. Az épület előtt terasz, kétszárnyú lépcsőfeljárattal, melyet mellvéd kerít.

galery_image_1.jpgcivertan.hu - LÉGIFOTÓ

606_1_1.jpg

img_3280.jpg

img_3274.jpg

img_3272.jpg

img_3268.jpg

img_3275.jpg

img_3273.jpg

img_3265.jpg

img_3276.jpg

img_3277.jpg

img_3270.jpg

img_3258.jpg

img_3249.jpg

img_3250.jpg

img_3269.jpg

img_3136.jpg

img_3144.jpg

img_3142.jpg

img_3124.jpg

img_3147.jpg

img_3161.jpg
img_3170.jpg
img_3172.jpg

A lehullott díszeket, a szétesett lépcső díszkorlát darabjait nem lepi be a gaz, az enyészet az udvaron, hanem rendszerezve behordták az épület alagsorába, ha ezek vissza nem is lesznek építve, de mintának a felújításnál az eredeti állapot visszaállításához nagyon jók lesznek.

img_3154.jpg
img_3160.jpg
img_3162.jpg
img_3165.jpg
img_3152.jpg
img_3190.jpg

img_3204.jpg

img_3191.jpg
img_3189.jpg
img_3184.jpg
img_3186.jpg
img_3188.jpg
img_3193.jpg
img_3194.jpg
img_3192.jpg
img_3206.jpg
img_3197.jpg
img_3203.jpg
img_3202.jpg
img_3196.jpg
img_3220.jpg

img_3221.jpg

img_3226.jpg

img_3241.jpg

img_3217.jpg

img_3236.jpg

img_3214.jpg

img_3215.jpg

img_3213.jpg

img_3231.jpg

img_3218.jpg

img_3219.jpg

img_3212.jpg

img_3211.jpg

img_3210.jpg

Köszönjük a fotókat a kastélyok.com -nak !

Forrás: kastélyok.com
              alfahír.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8013513717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása