Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Szép, meg emlék, de szkenneljük be, aztán kész...

Megéri-e kastélyokra költeni?

2017. január 16. - Elherdált.Örökségünk

Mikor felbőszülten elkezdtük írni ezt a blogot, az járt a fejünkben, hogy most majd jól megmutatjuk, és mekkora országos közfelháborodás lesz, ha szembesítjük az embereket, a MAGYAROKAT (csupa nagy betűvel) azzal az óriási közönnyel, és sumákolással, ami az örökségvédelem terén zajlik ebben az országban. Aztán nagyon gyorsan rá kellett jönnünk arra, hogy a MAGYAROKAT baromira nem érdekli ez az egész.
Nem, a MAGYAROK nagy része nem esik szerelembe egy pálcás ablaktól, és nem fojtogatja a őket a sírás egy csodás kastély romjai láttán.
A MAGYAROK szerint, egy forinttal sem érnek többet ezek az épületek, mint egy Tesco, vagy OBI épülete, ráadásul azoknak még haszna is van.
A MAGYAROK nagyon féltik az adóforintjaikat, ezért azt inkább ausztráliában élő nyugdíjasoknak küldik el, vagy stadionra költik, mert a műemlékek
 olyanok, mint az emberi agy. Szép, meg emlék, amit senki se használ...

Íme néhány "szakértői" hozzászólás (mindegyik megtalálható a blogunkon):

"miért kéne marha sok pénzt elkölteni olyanra amit senki se használ?
persze értem, szép, meg emlék, de hol a határ?
amúgy meg be kell szkennelni 3d-ben aztán kész :)"

"Ennek már annyi. Csak a dózert várhatják már ezek a falak.
Kismillió kastély és kúria van, sokkal jobb állapotban, ahová el lehet költeni azt a pénzt, ami ilyen célra rendelkezésre áll."

"Ez az épület egy lyukas gombot sem ér.
A környezete szintén felejtős. Bontás a megoldás."

"...senkinek nem éri meg ezeket az épületeket felújítani. Sem az államnak (azért szabadul meg tőle), sem a befektetőnek, aki csak a telekre hajt."

"Lehet, hogy műemlék besorolású, de a fotók alapján olyan rossz állapotban van, hogy szvsz teljesen felesleges erre a sokadik, egyébként se nem régi, se nem különleges "kastélyra" milliárdokat költeni."

Szóval, a fentieket (és még sok másikat) olvasva, felmerült bennünk a kérdés, hogy igazuk van-e? Van-e olyan pont, amikor azt lehet mondani múltunk egy darabjára, hogy "nem éri meg", hogy menthetetlen? Mivel már láttunk néhány "lehetetlen" példát, így mi nem hiszünk a dózerekben. Ezt szeretnénk ma bemutatni, hátha néhányan átállnak a másik oldalra...

Bánffy Kastély - Bonchida

Valahogy úgy fogalmaztak, hogy egy fiatal, lelkes csapat voltak, akikben senki nem hitt, mikor a munkát elkezdték. Őszinték leszünk, a képeket elnézve nem biztos, hogy mi bele mertünk volna kezdeni, de szerencsére volt, akik hittek abban, hogy "megéri".

6519811.jpg

6929410.jpg

A konyha épület

71678x4.jpg

Ebben az épületben aludtunk egy héten keresztül! Itt reggeliztünk, ebédeltünk, itt kávéztunk. Mert így néz ki most:

1688384.jpg

375083_594223757262946_696310564_n.jpg

13939474_1256749731004490_1326533078222445932_n.jpg66754beforeafter01.jpg
Tegye fel a kezét az, aki szerint megérte!

Miklós épület és az istálló

16743beforeafter002.jpg

5510004.jpg

11156bonchidaistalloelotte.jpg
8093pict0035.jpg

73632032.jpg

52514025.jpg

Így néz ki ma:

14039946_1256749254337871_6466676280308475662_n.jpg

13962717_1257364054276391_5198726063889828533_n.jpg
14047210_1256750044337792_1192541062544256961_o.jpg
21630stablesandstonenov07019.jpg
Tegye fel a kezét, aki szerint megérte!

Főkapu

6796614.jpg
92934x5.jpg
95457x10.jpg

Fő szárny 

26254527.jpg

254_3.jpg

Így néz ki ma:

14053675_1256749501004513_5589403003343339907_o.jpg
1098136_639735266045128_1829290079_n.jpg
969384_639735269378461_351656346_n.jpg

14067962_1256749127671217_362097455529457296_o.jpg

boncida_tukrozodes_2_masolas.jpg
Nos? Ki az, aki szerint megérte??

Tény, hogy még rengeteg munka van hátra, mire megközelítőleg eredeti állapotba kerül a kastély. Azt is el kell mondani, nem a román adófizetők pénzéből zajlanak a munkálatok. Sőt, mivel magántulajdon, a pályázatokból is ki vannak zárva.

Szerencse, hogy ez a lelkes, fiatal csapat, akikben senki sem hitt, van annyira kreatív, hogy megtalálja a módját annak, hogy előteremtsék a szükséges forrásokat.
Van annyira kreatív, hogy folyton új dolgokat találjanak ki, amivel látogatókat vonzzanak a kastélyba, és bevételt termeljenek.
Ilyen az évek óta megrendezett Electric Castle Fesztivál.


Ilyen a minden évben megrendezésre kerülő, két hetes épített örökség helyreállító szakképző képzés, amire a világ minden tájáról érkeznek résztvevők.
Ilyen a 2016-ban létrehozott Arts and Crafts Center, ahol kortárs kiállításokkal, kézműves műhelyekkel várják a látogatókat.

Az ilyen példák láttán hiszünk abban, hogy érdemes, sőt, kötelességünk megmenteni a múlból itt maradt értékeinket. Hiszünk abban, hogy egy kis kreativitással pótolhatóak az anyagi hiányosságok. Talán így lassabb, de mindenképp megéri!

Megjegyzés: Ahogyan azt már többször elmondtuk, egyáltalán nem érdekel bennünket a politika. Mindegyik kormánypártot megkerestük a problémával, egyik sem kívánt tenni semmit az ügyben, nagy MAGYAR egymásra mutogatás van.
Azt is tudjuk, vannak égetőbb problémák is az országban. Egyészségügy, oktatásügy stb-stb. Ezzel is tisztában vagyunk, sokkal fontosabbak. Viszont addig, amíg olyan dolgokra költünk milliárdokat, ami csak néhány ember érdeke, kiállunk amellett, hogy inkább a legfontosabb dolgokra, és lehetőleg az örökségvédelemre is jusson egy kis figyelem!

Mivel van néhány hasonló példa határainkon belül is, így folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4712130171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2017.01.17. 12:52:32

Gyönyörű lesz! Bár kicsiben én is megteszem a magamét egy értékes épülettel, ennek ellenére azokat is megértem, akik egy ilyen szegény országban mint a mienk, sokallják a milliárdokat egy-egy ilyen épületre.

Advanced Flight 2017.01.17. 13:12:27

Azt értsétek már meg, hogy nem leszarásról van itt szó, hanem arról, hogy ha egy épületet nem sikerül valahogy hasznosítani (szálloda, iskola, hivatal, akármi), akkor igenis értelmetlen dolog milliárdokat költeni a felújítására, majd további százmilliókat a fenntartására, folyamatos javítgatásra, ha csak áll a falu szélén és a kutya rá se néz, miközben mint műemlék nem számít igazán kiemelkedő értékűnek, hiszen ezek jórészt 100-150 éves épületek, sokszor nem is a legszebbek. Nyilván más lenne a helyzet, ha középkori vagy még régebbi várakról/templomokról lenne szó, de ilyen sajna nem sok maradt Magyarországon.

Igen, csalódtatok a kommentekben, mert szemlátomást túl fiatalok vagytok még és az ifjonti lelkesedés ilyen. 20 évesen én is pont így gondolkodtam, mint ti, és minden vágyam volt, hogy egy hatalmas kastélyban élhessem le az életem. Aztán az ember felnő.....:-)

pessi 2017.01.17. 13:14:59

hajra, vegre valaki aki erteket termet! a politikai klientura nem erteket teremt, hanem ertekt lop, a haverjaival!

Nancsibacsi 2017.01.17. 13:23:54

Jó, tehát van egy példa arra, hogy egy ügyes vállalkozó - teljesen mindegy hogy fiatal vagy öreg - egy régi romból és a környezetéből tudott pénzt csinálni. Ok, értem - de ez mit változtat azon, hogy ezt nem lehet mindegyikkel megtenni? Én is laktam már kastélyszállóban, nem is mondom hogy rossz volt, 5 napért kifizettünk kb 200eFt-ot 2 főre. Kint állt a sok N-es rendszámú autó (nem csak a tulajé, az alkalmazottaké is), szóval csináltak egy nyereséges vállalkozást, kiszámolták, hogy működik. Ez 1000-ből 1 eset - a másik 999 esetben meg kiszámolják, hogy nem működik, és lehet őket bontani.

Nancsibacsi 2017.01.17. 13:26:15

@Advanced Flight: Ne hagyd ki: közpénzből. Mert ugye a közpénzt szórnák erre az ifjú titánok - oldja meg az állam bácsi, hiszen "neki" sok pénze van. Holott a realitás az, hogy a műemlékek max 1, de lehet hogy 0.1 százaléka az, ami tényleg érdemes arra, hogy fenntartási költségeket figyelmen kívül hagyva oldja meg az állam bácsi - a maradék 99, vagy 99.9 százalékot ha magán úton nem sikerül hasznosítani, akkor bontás.

Revizionista 2017.01.17. 13:28:51

Gratulálok! Szemet gyönyörködtető munka!

Elherdált.Örökségünk 2017.01.17. 13:36:06

@Ad Dio:
Addig, amíg például 3 milliárd forint jut szerb focicsapatoknak (mert az NEMZETI ÜGY), addig ez az ország nem szegény. Senki ne értse félre, nem sajnálom tőlük! Azt sajnálom, hogy mindeközben határon belül is sok olyan nemzeti ügy lenne, ami nincsen rendben, és talán égetőbb lenne azokat megoldani elsőként. A prioritásokkal vannak problémák, nem az államkasszával.

Sok kitartást kívánunk a munkájához!

martineden 2017.01.17. 13:38:47

@Nancsibacsi: ,,Jó, tehát van egy példa arra, hogy egy ügyes vállalkozó - teljesen mindegy hogy fiatal vagy öreg - egy régi romból és a környezetéből tudott pénzt csinálni. Ok, értem - de ez mit változtat azon, hogy ezt nem lehet mindegyikkel megtenni?"...szertem ez meg penzt nem termelt , csak adosagot.Csilliard jelzalog lesz rajta es par ev mulva felszamolo fogja hirdetni, mint a 100 hasonlobol 99-et. Szepek ezek az epuletek, de csak azt lehet hasznositani, ami idegenforgalmi es frekventalt helyen van.Bivalybasznadon hiaba csinalnak hotelt, az csak veszteseget termel.

Elherdált.Örökségünk 2017.01.17. 13:39:29

@Nancsibacsi:

Ahogyan a bejegyzésben is leírtuk, nincsen szó adóforintokról, de még csak pályázatokról sem. Vannak kreatív, szakképzett emberek, akik értik a dolgukat. Ez jobban hiányzik ma, mint az adóforint!

Elherdált.Örökségünk 2017.01.17. 13:43:13

@Advanced Flight: A születési dátumunk alapján nem vagyunk már fiatalok, sem huszonévesek. Ha felnőni azt jelenti, hogy semmiben sem hiszek, beállok a sorba és ugyanazt gondolom mint mindenki más, akkor köszönjük, nem kívánunk felnőni!

Nyilván nem újítgat senki cél nélkül, majd hagy ott üresen egy kastélyt. Az első lépés megtalálni az új, hosszú távon fenntartható hasznosítási lehetőséget. Ehhez pedig csak pár kreatív ember kell(ene), aki még nem nőtt fel eléggé...

Elherdált.Örökségünk 2017.01.17. 13:59:26

@martineden: Bonchida sem egy metropolisz, sőt. Viszont hidd el, sosem fogja felszámolók kezére jutni! Ez teljesen biztos.

hozé bubó 2017.01.17. 14:34:35

a külső vakolatot elnézve már most vizesedik,ha már beletolnak pár talicska pénzt egy beinjektálásos szigetelés már belefért volna...

eßemfaßom meg áll 2017.01.17. 15:05:44

@N.Gy.: akkor csináljátok

Komolyan nem értem a posztot

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.01.17. 15:36:50

Ez a cikk vicc akar lenni, vagy szándékos provokáció? Esetleg a posztoló nem tud keresni a neten? Mert ha megtette volna, mindárt rátalál a Forster Központra és a Nemzeti kastélyprogramra, ami éppen több, régi, a fentiekhez hasonló állapotú kastélyt újít, újított fel. Erről már folyamatosan cikkeznek is. Link: www.forsterkozpont.hu/fejlesztes-es-tervezes/nemzeti-kastelyprogram

A blog célja alapján ezeket miért nem mutatjátok be? Vagy azokat a várakat, amiket szintén helyreállítanak?

A másik dolog az, hogy a normális magyar ember éppúgy siratja ezeket a régen szép, de mára tönkretett épületeket, mint bármely más normális, kulturált ember. A posztoló nyilván azokról a prolikról beszél, akiket még a saját házuk, lakásuk sem érdekel, nemhogy egy régi műemlék épület.

Sajnos, éppen 70 évvel ezelőtt volt egy rendszerváltás, ami során hatalomra került emberek célja volt a múlt eltörlése. Ennek ez lett az eredménye (többek között). Szerencsére, ma már mások a célok, s ezek között szerepel a tönkretett, régi épületek helyreállítása is. Talán ezekkel kéne foglalkozni, nem pedig a kákán is csomót keresni. Főleg, nem ebben a stílusban.

Elherdált.Örökségünk 2017.01.17. 16:19:58

@bestpixel:
Ha te is megtennéd, rátalálnál, hogy a Forster januárban MEGSZŰNT, 5 másik kulturális intézménnyel együtt.

Ha pedig részletesen ismernéd a kastélyprogram pályázati anyagát, nem kevernéd ide. Erről már többször volt szó a blogon, a kommentekben megtalálható.

Szóval, nem a csomót keressük a kákán, de légy szíves mondj 1 olyan hivatalos, törvényeket betartatni képes hatóságot, ami ma örökségvédelemmel foglalkozik!

Elherdált.Örökségünk 2017.01.17. 16:23:27

@hozé bubó: A kiszáradáshoz idő kell... Ezért több helyen, például a kápolnában is, ideiglenes, "feláldozható" vakolat van, ami még cserélve lesz.

Hidd el, értik a dolgukat!

Ad Dio 2017.01.17. 16:29:42

@N.Gy.:

Azért ne lepődj meg, ha valaki majd azzal áll elő, hogy "ennyiből rengeteg inkubátort lehetett volna venni"... ezilyen.

Billy Pilgrim 2017.01.17. 17:17:37

Válaszolok: magánpénzből ezekre akárki öntheti a megtakarított kis (nagy) pénzecskéjét. De a 384. ugyanúgy kinéző, állami pénzből felújított kastélynak semmi értelme nincsen.

Szóval a blogger egy csőlátású faszkalap, aki szerint valami azért éri meg, mert neki tetszett a hosszú hétvége, amit a ribancával a kastélyszállóban töltött.

Elherdált.Örökségünk 2017.01.17. 17:49:35

@Billy Pilgrim:

Ha a fénykép nem segített volna, a blogger egy "csőlátású" nőnemű lény, az ön szavaival élve "ribanc", aki nem tölt el hosszúhétvégéket más "ribancokkal".

Kérjük, mielőtt idehányja az ostobaságait, gondolkodjon, tájékozódjon, és próbálja meg kulturált ember módjára leírni a véleményét, még ha nem is az.

Köszönjük!

Juhász Judit Angéla 2017.01.17. 18:57:28

Tapasztalatom szerint pont az olyan "faszkalapok" vagdalóznak a köz pénzével,akik életükben nem adtak még a közösbe egy fillért se,csak elvesznek abból. És ezeknek is van szavazati joga. Nem,közpénzből csak stadionokat,kisvasutakat meg erkélyt lehet építeni,meg Lőrinceket lehet milliárdosabbá tenni. Az bezzeg jó lesz mindenkinek. Mikor értjük már meg,h a történelmünk mindannyiunk ügye kéne hogy legyen? És hogy a műemlékek felújítása nagyrészt nem közpénzből,hanem (szintén ellopható) uniós pénzekből történik?

eßemfaßom meg áll 2017.01.18. 07:52:01

@Juhász Judit Angéla: Attól, hogy valami 150 éve épült majd lerohadt nem feltétlenül válik müemlékké.

Advanced Flight 2017.01.18. 13:09:38

@N.Gy.: "Az első lépés megtalálni az új, hosszú távon fenntartható hasznosítási lehetőséget"

De hát pont ez az, ami szemlátomást nem megy! És ha egy-egy esetben menne is valami csoda folytán, biztos nem az összesben.

Amúgy sem tetszik ez a kihangsúlyozott magyarfikázás a posztban. Más, fejlettebb és GAZDAGABB !!! országok is tele vannak elhagyott, pusztuló épületekkel, pl.: 500px.com/christianrichter

Advanced Flight 2017.01.18. 13:21:21

@Juhász Judit Angéla: a 20. stadion és a senki által nem használt kisvasút is nettó pénzkibaszás, nem vitatja értelmes ember. Ettől még a kastélyfelújítás nem lesz rentábilis. Az EU pedig tudomásom szerint elég korlátozottan ad pénzt ilyesmire, és csak felújításra. A fenntartási/működési költségeket nem lehet eu-s pénzekből fizetni.

Juhász Judit Angéla 2017.01.18. 16:20:59

@Advanced Flight: Még mindig tartom a véleményem,h ebben az országban nem a pénzhiány a legnagyobb probléma,hanem a közöny és a bürokrácia.A poszt éppen erre próbált (szerintem) rávilágítani,h más hozzáállással is meg lehet közelíteni a műemlékvédelmet.Persze,150 éves épületekről beszélünk,amik viszonylag fiatalnak számítanak,de mégis az épített örökségünkhöz és a történelmünkhöz tartoznak.(A Füzéri vár is fiatal a pl. Dzsószer-piramishoz képest).Jó példája a hasznosításnak pl. a zsennyei Bezerédj-kastély és ha jól értelmezem,itt is valami hasonló volt a cél: elherdaltorokseg.blog.hu/2016/11/11/http_elherdaltorokseg_blog_hu_2016_11_25_szemelyes_tortenetunk
süti beállítások módosítása