Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Személyes történetünk 1. rész

2016. november 11. - Elherdált.Örökségünk

Történetünk még 2015-ben kezdődött, amikor is pályázatot nyújtottunk be, egy hosszú-hosszú évek óta kihasználatlan kastély hasznosítására. 11 hónapnyi (!) hivatalos levelezgetés, telefonálgatás után, hasznosítási kérelmünket elutasították.


Pont egy éve, hogy 2015 novemberében elkezdtünk utánajárni, kihez kell fordulni, ha szeretnénk a kastély "életében " részt venni.  A kastély bérlője egy szociális intézmény, honlapjukon önkénteseket kerestek, így felvettük a kapcsolatot az intézmény igazgatónőjével, levelünkben felajánlottuk együttműködésünket az intézménynek.

Mivel megkeresésünkre nem érkezett válasz, így a weblapon található összes címre küldtünk egy levelet, amelyben leírtuk, hogy az Igazgató Asszonyhoz írt levelünkre nem érkezett válasz, ezért a segístégüket kérjük abban, hogy kihez forduljunk felajánlásunkkal.
Másnap kaptunk is egy levelet, az Igazgató Asszonytól:

Sajnálattal olvatam a telephelyre írt levelét, melyben arról ír, hogy nem reagáltam levelére. Megkeresése megérkezett (2015. november 27-én), amelyet továbbítottam az intézményünk fennatartója részére, illetve ezzel egy időben intézkedésemről Önt is tájékoztattam. Tekintettel arra, hogy a fenntartótól nem érkezett részemre válasz, így sajnos Önnek sem tudok megnyugtató választ adni megkeresésére.

 
Szíves türelmét kérem!
--------------------------------------


Nem ez lesz az egyetlen levél, amely a 11 hónap során "elveszett"...

2015 dec 21-én levelet kaptunk a fenntartótól, vagyis az SZGYF Bács-Kiskun Megyei Kirendeltségétől:

Tisztelt .................Úrhölgy!

 A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltsége részéről köszönjük a Teleki kastélyra vonatkozó megkeresését és érdeklődését.

Szíves tájékoztatásul: az Ön által írt levél kevés információval szolgál elképzeléseit és bemutatkozását tekintve, ezért a Főigazgatóság felé nem került felterjesztésre.

Amennyiben az érdeklődése továbbra is fennáll, kérem olyan részletes anyagot küldeni szíveskedjen, amely formailag és tartalmilag is továbbítható a Főigazgatóság részére.

Üdvözlettel:

DKE

pályázati pénzügyi referens

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség

Fejlesztési Osztály

......................................
Természetes, hogy kevés információval szolgáltunk, mivel a megkeresésünket nem a Főigazgatósághoz intéztük, csupán együttműködést ajánlottunk a Szociális Intézménynek.

Két ünnep közt kilátogattunk a kastélyba, hogy megnézzük, milyen állapotok is vannak jelenleg. Ekkor jött a döbbenet.
A kastély kong az ürességtől. Az intézmény egyik nagyon kedves dolgozója körbevezettett minket, és beszélgetésünk során nagyon sok minden kiderült.
Az intézmény jelenlegi működése abból áll, hogy 2-2 ember, heti váltásban "őrzi" a 12 hektárt, és nagyon örülnek, ha véletlenül betéved valaki, akivel tudnak beszélgetni.
Az épületben nincsen fűtés, de ha valaki vállalja a hideget, meg lehet szállni.
A hölgy elmondta, hogy január hetedikével lejár az intézmény szerződése, semmiféle jelzést nem kaptak a fenntartótól arra vonatkozóan, hogy maradhatnak-e, de nagyon szeretnének maradni. Tudomása szerint többen szeretnék megkapni a kastélyt, például az egyház is.
Megkérdeztem, ha mondjuk egy nagyobb rendezvény, esküvő, bármi lenne, hány embert tud biztosítani az intézmény. A hölgy szerint, ha nagyon fontos, maximum 10 ember össze tudnak szedni a környező falvakból.

A fentieknek megfelelően, 2016 január 4-én, elküldtük a hasznosításra vonatkozó pályázati anyagunkat az SZGYF-nek, külön kitértva arra, hogy amennyiben mód van rá, a jelenlegi bérlővel együtt, szeretnénk hasznosítani a kastélyt. Ekkora területen, ekkora épületben bármikor jól jön 2-2, "maximum 10 ember".

Január 7-én megszűnt a kastély weblapja, ami azóta sem működik.
Február végéig semmiféle tájékoztatás nem érkezett a benyújtott anyagunkkal kapcsolatosan, ezért felhívtam DKE kisasszonyt, hogy érdeklődjek.
(Minősíthetetlen hangnemben) tájékoztatott, hogy a pályázat továbbításra megfelelt, továbbították a Főigazgatóság felé, innentől ne telefonálgassak, mert amúgy sem adhatnak ki információt, illetve van, hogy 1 év (!), mire döntés születik, ne sürgessem őket!

Március 24-én, levelet írtunk a szociális intézmény igazgatónőjének, hogy legalább azt megtudjuk, az ő szerződésük vajon meghosszabításra került-e. 
A válasz:
Tisztelt ..................!
 
A lenti levelében foglaltakra hivatkozva tájékoztatom, hogy intézményünk információval nem rendelkezik, az ügyintézésben teljes mértékben a fenntartó illetékes.
 
Kaskantyú, 2016. április 04.
 
Tisztelettel:
                          PVS
                 intézményvezető

...............................................
Ezek után levélben érdeklődtem az SZGYF-nél  DKE kisasszonynál a pályázatunkkal kapcsolatosan, semmilyen választ nem kaptunk.

Újra kilátogattunk a kastélyba, újabb döbbenet. 2 órán keresztül lófráltunk a kertben, bent a kastélyban, és senkivel, ismétlem senkivel nem találkoztunk. A kulcsok az ajtókban, bármit megtehettünk volna.

Baráti kapcsolataink révén, a Megyei Önkormányzat elnökével is sikerült beszélnünk, ő elmondta, nem a megyéhez tartozik a kastély, 2010-ben elvették tőlük, és abban sem tud segíteni, kihez forduljunk, mert semmilyen információja nincsen az ingatlanról.

Április 20-án, levelet írtunk az SZGYF Főigazgatójának, Fejlesztési Igazgatójának, és Osztályvezetőjének is, hogy megérdeklődjük, mi a helyzet a pályázatunk elbírálásával, illetve ki az illetékes ebben az ügyben.

Az Osztályvezető Úr aznap válaszolt, tájékoztatott arról, hogy ki az ügyintéző, illetve, hogy hamarosan keresni fognak.
Negyed órán belül hívott is telefonon az ügyintéző nagy bocsánatkérések közepette, majd közölte, hogy amúgy ők már válaszoltak, tájékoztattak.
Szóval, újabb levél veszett el!


Ezek után elmondta, hogy nincs ivóvíz, szennyvízhálózat a kastélyban, ezért az ÁNTSZ nem engedné, amit szeretnénk stb. Említettem neki, a jelenleg is futó Nemzeti Kastély- és Várprogram pályázatot, amivel ezek a problémák orvosolhatóak lennének. Tudnak róla, több ingatlanukkal fut is ez a pályázat, de ide nem kérték.

Utána az jött, hogy a kastély a Szociális Integrált Üdültetési Rendszer része, erre szigorú jogszabályok vonatkoznak, így nem adhatják bérbe üzleti célra.

Végülis, a beszélgetés végére kiderült a lényeg, hogy nem kívánják a kastélyt kimozdítani ebből az integrált szociális rendszerből, ezért üzleti célra nem adják bérbe. Pont. Elismerte, tisztában vannak azzal, hogy több pénzt hozna ha üzleti célra adnák bérbe, de ezt mégsem szeretnék. Azt is tudják, hogy egy ekkora területen 2-2 ember váltja egymást, csak azért, hogy legyen ott valaki. Ez az üzemeltetés, és ez teljesen természetes!

Elmeséltem az ügyintéző Úrnak, hogy a legutóbbi látogatásomkor, 2 órát töltöttem el a kastélyban, és SENKIVEL (!!!) nem találkoztunk. Kulcsok az ajtókban, és egy lélek sem jött elő 2 órán keresztül, tehát gyakorlatilag bárki bemehet, és akár 2 óra alatt kipakolhatja a kastélyt. Ekkor már egy kicsit más hangnemben közölte, hogy ez egy magánterület ( megjegyzem, ez sehol nincs feltüntetve, és hivatalosan, papíron, szálloda és konferencia központként üzemel) és nincs jogom csak úgy bemenni.
Annyiban maradtunk, hogy ha változik a helyzet, értesítenek.

Annak, aki nem tudná:

Minden évben közzéteszik azon ingatlanok listáját, amelyek az adott évben az integrált üdültetési rendszer részét képezik. Ezt a listát minden évben felülvizsgálják, frissítik, mivel csak megfelelő műszaki állapotban lévő ingatlanok vonhatóak be. Utánanéztünk, a mi kastélyunk az elmúlt 5 évben nem volt az integrált üdültetési rendszer része, és 2016-ban sem az.

Biztos, ami biztos május 6-án megkaptuk Cs.G.-től, Dr. B.J. főosztályvezető úr levelét, mely írásban is megerősíti a telefonban elhangzottakat, kitérve arra, hogy "az ingatlan az SZGYF alapfeladatainak ellátásához szükséges."


Elképzelésünk sincs arról, hogy ez a 2-2 ember, milyen feladatokat lát el a kastélyban, amelyek nélkül az SZGYF nem tudná ellátni az alapfeladatait, de bizonyára így van.

3.jpg

Nem hagytuk annyiban! Mivel az ingatlan 1/1 arányban a Magyar Állam tulajdona, ezért Dr Seszták Miklóshoz fordultunk. Tőle nem érkezett válasz. 
Így június 23-án, a NFM-hez küldtünk levelet.

Július 26-án H.O. csatoltan küldte a következő levelet:

1.jpg

2.jpg

Ennyi idő elteltével teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a tulajdonossal (Magyar Állam) nem fogunk dűlőre jutni, így más módon közelítettük meg a dolgot. Az erdélyi példákat követve, utánanéztünk, van-e ma is élő jogos örököse a kastélynak.  Gróf Teleki Kálmán segítségével sikerült megtalálnunk az örököst.

Pici probléma, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, ahol nem létezik restitúciós törvény, vagyis a ma élő örökösök nem igényelhetik vissza az államosított birtokaikat.

Ennek megfelelően, a következő tájékoztatást kaptuk: „Az egykori örökösök Magyarországon nem kaphatják már vissza egykori ingatlanjaikat, a rendszerváltás után ennek rendezését szolgálta nálunk a kárpótlási jegy –ha nem is teljesen az, nálunk ez volt a „restitúciós törvény”. Ha a kastély állami tulajdon, és az állam nem akarja eladni, nem lehet sokat tenni.
Ön azonban rámutatott a fájó igazságra: az elmúlt években szó szerint szétverték a magyar örökségvédelmi rendszert, ennek legfőképpen gazdasági-pénzügyi okai voltak.”

Még mindig nem adtuk fel. Az Országgyűlés Kulturális Bizottságához fordultunk. Megígérték, utánanéznek. 1 hét múlva, november 4. a következő tájékoztatást kaptuk:

Tisztelt ...............,

igyekeztünk tájékozódni az ügyben, amely valóban nem volt könnyű. Azt a tájékoztatást kaptam a megyei önkormányzattól, hogy idén ősszel felújításon esett át az épület, amely továbbra is a megyei önkormányzat tulajdona és nincsen szándékában eladni az épületet. Mivel az Országgyűlés Kulturális Bizottsága egy parlamenti kodifikációs szerv, nem műemlékvédelmi vagy egyéb hatóság, sem joghatósága sem költségvetése, sem ráhatása nincsen ilyen egyedi ügyekre - ez mind a minisztériumnál és a tulajdonos önkormányzatnál van.

Tisztelettel és barátságos üdvözlettel:

        Sz L

      Elnöki kabinetfőnök


Erre a fordulatra aztán igazán nem számítottunk. Rákérdeztünk, ki volt az, aki ezt a tájékoztatást adta, mert ebből semmi sem igaz. Sem a felújítás, sem az, hogy a megyei önkormányzaté lenne az ingatlan. 

A válasz:

"Kollégámat kértem meg, hogy érdeklődjön, sajnos nem jegyezte fel, kivel beszélt, egy hölgy adta számára azt az információt, hogy tudomása szerint a megyei önkormányzaté az épület és nem szerepel tervben az eladása."


Tisztelettel és barátságos üdvözlettel:

        Sz L

      Elnöki kabinetfőnök



Mindeközben, 2016-ban végig kint volt az SZGYF honlapján a kastély, miszerint megnyílt,( a nyitás időpontja többször változott) és várja vendégeit.

EZ SEM IGAZ!

1.jpg

Éppen ezért, több alkalommal megpróbáltunk szobát foglalni:
Először április 28-án:

Mivel a fentiekben - a honlapon közzétett információkkal ellentétben - a nyár második felére ígérték a nyitást, augusztusban:
Nem kaptunk választ.

Végül November 23-án:




 Tehát, most már az sem biztos, hogy 2017-ben, bevonják a rendszerbe.

13.jpg


Összegezve: Ma Magyarországon az egyetlen módja annak, hogy egy elhagyatott kastély megmeneküljön a pusztulástól. Az, ha valaki megvásárolja, és felújítja. Persze, csak ha az állam hajlandó eladni. Mivel nem nagyon jellemző, hogy a magyar emberek tömegével vásárolják és újítják fel ezeket az épületeket, így vagy az állam hagyja elpusztulni „gazdasági-pénzügyi” okok miatt, vagy jön egy külföldi, megvásárolja, majd mikor rájön, hogy kevés a pénze, az épületet hátrahagyva elhagyja az országot, és soha többé nem találják meg.

Ezzel szemben, például Erdélyben több magyar kastélyt is visszakaptak az örökösök az államtól. Ne legyenek illúzióink, a Román Állam sem szívesen áldoz pénzt magyar műemlékekre, és a visszaigénylés sem megy könnyen, de van rá lehetőség, és az utóbbi időben egyre többen élnek is vele. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ezek az örökösök, semmiben sem különböznek az átlagembertől, tőlünk. Nem vagyonosak, nincsenek milliárdjaik kastély felújításra. Viszont, mivel a szüleik, nagyszüleik birtokairól van szó, sokuk ezekben az épületekben töltötte gyerekkorának egy részét, emlékek kötődnek az adott épülethez, ezért emberfeletti erővel próbálkoznak, ragadnak meg minden apró lehetőséget azért, hogy közösségi összefogással, nemzetközi segítséggel, hosszú évek kitartó munkájával újjáépítsék, megmentsék saját örökségüket az enyészettől.

Ahogyan azt már korábban megfogalmaztam néhány vezetőnek, lehet busongani Trianon miatt, de amíg kizárólag csak hangunk van, és ez az ország nem képes arra, hogy a megmaradt értékeit, műemlékeit tiszteletben tartsa, megóvja, addig nagyon is örülnünk kell annak, hogy az elcsatolt területek jogilag nem tartoznak Magyarországhoz, így legalább az ott élőknek van lehetőségük arra, hogy tegyenek is valamit. Szerencsére, élnek is a lehetőséggel, így lesz mit megköszönnünk!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8611950601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jollytall 2016.11.20. 18:15:00

Kedves Blog-gazdák, néhány észrevétel:
- A magyar műemlékvédelem sajnos minden irányba elég rosszul teljesít. Értékek mennek veszendőbe, miközben aki próbál tenni valamit azt megnehezítik. Talán az elmúlt években kicsit javult a helyzet, de így is katasztrofális.
- Magyarországon kárpótlási jegyes kárpótlás volt. Mára szerintem sokan gondolják, hogy ez nem volt jó megoldás, de 26 év után ezen már kár sírni.
- Az erdélyi példa sok esetben tényleg jó, de ott is sok ingatlan megy kárba, mert nem kérték vissza a volt tulajdonosok, és más sem foglalkozik velük.
- Sajnos abban is igazuk van, hogy sok példa van Magyarországon arra, hogy valóban külföldi veszi meg a romot nagy tervekkel aztán nem csinál vele semmit és tovább romlik menthetetlenül. Igaz magyar vevő is van sok ilyen.
- Nem értem a fenti hasznosítási modellt. Mi lett volna a terv? Az állam ingyen odaadja bérbe a kastélyt és Önök felújítják, használják? Egyfelől én egy ilyenbe akkor se mennék bele ha az állam igen, mert kié lenne utána a tulajdonjog? Ingyen csak nem adnák örökre oda, különben pedig örök vita lenne mi kié, hogyan biztosítják a ráköltött összeget. Másfelől pénzügyileg sem éri meg a közösködés. Egy ilyen fűtetlen, csatornázatlan stb. kastély felújítása több-(sok!)-szörösébe kerül mint megvenni. Ha van forrás a felújításra, akkor a megvétel nem lehet akadály. Ma is tele van a piac eladó kastélyokkal.
- A bonchidai önkéntes segítségért minden elismerésem.
- A térkép nagyon hiányos. Magyarországon ennek a sokszorosa a megmentésre váró kastély. Én magam is százas nagyságrendben jártam ilyenekben.
- Többek között jártam a mátyásdombi kastélyban is a pincétől a padlásig, ha érdekes, tudok küldeni képeket:-)

Elherdált.Örökségünk 2016.11.20. 18:53:12

@jollytall:

Tudjuk, hogy hiányos a térképünk, 10 napja kezdtük el a blogot írni, és terveink szerint minden nap közzéteszünk 1-1 elhagyott épületet, kastélyt, műemléket.
Szóval még nagyon az elején járunk, de azt reméljük, mivel más, hivatalos út nem maradt, hogy idővel annyira kínossá válunk valakinek, hogy tesz is valamit.

Ajánlásokat természetesen szívesen fogadunk!

Nem állítottuk, hogy minden erdélyi ingatlan megmentésre kerül, de csak mi 4 nemesi család pereskedéseiről tudunk. Illetve Báró Bánffy Farkas, sok-sok családnak segít visszaszerezni a birtokaikat (több ezer hektár) és az ingatlanokat.

www.szekelyhon.ro/aktualis/haromszek/arisztokratak-honfoglalasa-a-dokumentumregenyben-az-erdelyi-nemesi-csaladok

A hasznosítással kapcsolatban egy teljes pályázati anyagot készítettünk. 2017-ben is még fut a Nemzeti Kastély- és Várprogram. Ennek keretein belül egy ingatlannal többször is lehet pályázni akár 3 milliárd forintra is alkalmanként.

Persze ezen a pályázaton magánszemélyek, magántulajdonban lévő ingatlanokkal nem pályázhatnak.

Idézem: "támogatási kérelmet nyújthat be: Forster Gyula Nemzeti örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási központ, valamint az általa vezetett konzorciumok. A felhívás keretében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek és műemlék együttesek támogathatók.

Jelen felhívás keretében konzorciumi formában benyújtott pályázat esetében a konzorcium vezetője minden esetben a Forster központ, a támogatást igénylő konzorciumi tag lehet:
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt, az önkormányzatok, költségvetési szervek, nonprofit szervezetek. "

A pályázat szigorú előírásokat tartalmaz a hasznosítással kapcsolatosan is.

Tehát, ennyi segítség kellett volna, az államtól (mivel ez a kastély állami tulajdon), hogy elindít egy pályázatot. A kastély az államé maradna, de a munkákat és a további üzemeltetést vittük volna.
Egyébként, 1 év alatt nem sikerült annyit sem elérnünk hogy személyesen, szemtől szemben leüljön velünk valaki, akivel megbeszélhettük volna a feltételeket, a "hogyan"-okat.

jollytall 2016.11.21. 08:25:32

Köszönöm, így már értem.

Néhány kastély ami hirtelen eszembe jut megmentésre alább. Mivel 5 éve felhagytam az aktív kastélykereséssel, nem naprakészek az információim, így lehet, hogy egy részét már megmentették időközben:

- Az egyik legszebb és legméltatlanabb állapotban lévő: Csala
- Egy nagy (pont Mátyásdomb közelében), amivel nem tudom mit lehet tenni: Soponya
- Talán a legnagyobb ezek közül: Dég
- Egy másik nagy, de talán még költségigényesebb: Lovasberény
- Egy nagyobb családi ház méretű, méltatlan környezetben: Pusztaszabolcs (nem a kollégium)
- Ideális mezőgazdasági központ lehetne: Nagykanizsa-Palin
- Néhányan laknak benne: Katalinpuszta

Néhány a politikai hírekből, amik talán most megmentődnek:
- A legszebb lehetne: Tura
- Közepes méretű egy ronda focipályával előtte: Bodajk

És néhány kedvenc, ami alapvetően jó kezekben van, de lehetne sokkal jobb sorsuk:
- Iskola: Perkáta
- Múzeum: Mór
- Kollégium: Iregszemcse
- Üresen áll, de nem teljesen gazdátlan (és az egyik legszebb): Szabadkígyós

És ami már menthetetlen(nek tűnik):
- Külföldi tulajé, födéme beomolva: Bogát (a kettő közül az egyik)
- A legnagyobb rom: Alcsút
- Erdő közepén romok: Alsóhídvég

És amit megmentettek lelkes magánszemélyek:
- Bölcske
- Medina
- Rátót
- Rigyác
- Sorokpolány
- Tótvázsony

A sort bármelyik kategóriában hosszan tudnám sorolni, mert ahogy említettem legalább tízszer ennyi helyen jártam, csak most ezek jutottak eszembe.

Elherdált.Örökségünk 2016.11.21. 12:16:26

@jollytall:
Köszönjük szépen!

Dég azt hiszem rendben van, de utánanézek.

Medina, A Historic Hotels of Europe Award 2017 versenyében, "A Story to Tell" kategória győztese .

Bölcske pedig jelölt volt a "Historic Hotel New Member Award" kategóriában. Sajnos nem ők nyertek.

Ettől függetlenül nagyon örülünk az ilyen potzitív példáknak, és be is számoltunk róluk egy másik oldalunkon: www.facebook.com/LegjobbOtthonLakberendezes/photos/pcb.928972770541238/928970683874780/?type=3&theater

Ebben a blogban kizárólag elhagyot, pusztuló kastélyokat szeretnénk bemutatni, listázni. Ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy nincsen örökségvédelmi rendszer, nincsen Kulturális Minisztérium, nincsenek felelősök. Pedig itt vagyuk , tettrekészen, és azt reméltük vannak még hozznk hasonlóak, de a kommenteket elnézve, ez nem annyira biztos...

Nagyon köszönjük a listát, megnézzük őket, és ha még magányosak, írunk róluk!

Köszönjük!

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2016.11.21. 15:08:39

@N.Gy.:
A mikosszéplaki kastélyt ajánlanám feldolgozásra, mert annak elég érdekes politikai szálai is vannak az elmúlt 25 évből. www.muemlekem.hu/muemlek?id=9215
Többször jártam ott, a tető megbontva (felújításra a pénz felvéve-ellopva), a falak áznak, az épület állaga romlik, pedig a maga korában hihetetlen modern kastély volt és a lakói sem voltak akárkik.

Csaba Joó 2016.12.04. 21:46:53

Alsó Hídvég gyönyörű barokk kastélya A Jeszenszky-Hiemer családé volt. Most az ország talán leggazdagabb ember érdekeltségébe a BONAFARM-hoz tartozik! Teteje nagyrészt hiányzik födémek beszakadtak, gyönyörű falfestmények áznak; amíg használható volt, -munkásszálló volt. A kiírás még megvan. A fotódokumentációt évente frissítem s a pusztulás követhető. A Katalin pusztai kastély szintén odatartozik; egyemeletes szecessziós stukkó díszítésű "munkás szálló" volt ez is /egyébként Schell kastély/ Teteje ép bár lehet, hogy beázik. Mondják, hogy egy gyönyörű fehér cserépkályha van benne. Kápolna üvegablakán Magyarok Nagyasszonya üvegkép és a 4 evangelista jelképe van. -Már nem lakják! Egyébként a környéken még több kastély van, az egyiket a Gazdaság irodának használja, melléképületei már az enyészeté! A kastélyok körül hajdan, -mára elvadult- arborétum is van. Az Alsó-hidvégi kastélyt sürgős lenne megmenteni, legalább lefóliázni közelében kápolna is van feltört kriptával, -toronysisakját tavaly vitte le egy vihar. Az uraság áldozhatna rá pár Ft-ot......

Elherdált.Örökségünk 2016.12.12. 12:15:03

@Csaba Joó: Köszönjük szépen, utánanézünk!

Kitti Fekete 2017.02.02. 13:45:18

Tisztelt N.Gy.!
Nemrég találtam rá erre a blogra. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom! Magam is nagyon szívemen viselem a műemlékek sorsát. Ha megad egy e-mail címet szeretnék friss képeket és infókat küldeni a soponyai Zichy-kastélyról és a kálozi Zichy-Széchenyi kastélyról. Mindkettőnél a nyár végén jártam, és hamarosan (fenntartói engedéllyel) belül is meglátogatom őket.

Elherdált.Örökségünk 2017.02.02. 13:54:58

@Kitti Fekete:
Az e-mail címünk: elherdalt@gmail.com
süti beállítások módosítása