Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Festetics-Batthyány Kastély - Egyed

2016. november 16. - Elherdált.Örökségünk

A jelenlegi kastély, egy a 18. században barokk stílusban épült Festetics-kastély helyén áll, amelyet az új tulajdonos, Stern Artúr 1882-ben lebontatott, hogy helyére a kor divatját követve "romantikus", neogótikus stílusban újat építtessen. A régi kastélyból csak a Batthyány család címerét őrizte meg, ezt visszahelyeztette az új épület északnyugatra néző főhomlokzatára. Az államosítás után iskolát helyeztek el az épület emeletén, a földszinten könyvtár és óvoda kapott helyet. 2001-ben az intézményeket kiköltöztették az épületből, majd magán tulajdonba került, azóta üresen áll.

3180_20110302_132006.jpg

Az új kastélynak eredetileg U alakú alaprajza volt, de északkeleti szárnya a II. világháborúban helyrehozhatatlanul megrongálódott, s csak középső része és délnyugati szárnya maradt meg. Az épület jellegzetességei a bástyaszerű sarkok. A háború után a Batthyány-címert a romos főhomlokzatról a délkeletre néző, utca felőli falra helyezték át, itt látható ma is.

A kastélypark külön érdekessége volt a falu címerének bal felső mezejében is szereplő, Nagykútnak nevezett kútbörtön, egy többcellás föld alatti téglaépítmény, amelyet a második világháborúig használt az uradalom, persze már nem börtön, hanem almatárolás céljára. A kutat a II. világháború utáni földosztást követően a parcella új tulajdonosa elbontotta és betemette.

1924. október 7. kedd

Gyilkosság történt a kastélyban, a kastély urát Egyedi (Stern) Artúrt gyilkolták meg, másnapra a tettes is meglett.

A kastély 1955-ben:

16257.jpg

16262.jpg

16269.jpg

16271.jpg

96475.jpg

Képek: Fortepan

A kastélyt, amelyben a 2000-es évek elejéig az általános iskola működött, az anyagi nehézségekkel küzdő önkormányzat eladta. Az új tulajdonos az épület cseréptetejét felújíttatta, de teljes rekonstrukcióra még nem került sor.
2014-ben 55 millió forintért kínálták eladásra, nem tudjuk, hogy cserélt-e gazdát.

Legfrissebb értesüléseink szerint, idén márciusban "szakemberek nézegették", a tervek szerint idősotthonként szeretnék hasznosítani.

Jelenleg a kastély nem látogatható, de a park nyitott.

20140319_16502746_88415e24.jpg

8122_20160517_175718_f1f76cea84ab13670e23fd24e3584eec31a736cd.jpg

8122_20160517_175658_66bec65605a4bda653f908aaba23e9c643db3b8c.jpg

3180_20110302_132315.jpg

3180_20110302_132342.jpg

3180_20110302_132245.jpg

3180_20110302_132006.jpg

3180_20110302_132513.jpg

3180_20110302_132450.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7011963319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása