Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Degenfeld-Schomburg kastély, Téglás

Egyik szemünk sír, a másik nevet...

2018. január 09. - Elherdált.Örökségünk

Ez a bejegyzés egy kissé kilóg a sorból. Sokáig mérlegeltük, vajon felkerüljön-e a blogra, de a mai napig nem tudtuk eldönteni, milyen módon "ítéljünk". A laikusként néző szemünk büszkén mosolyog, és nagyon örül a látványnak, a szakember szemünk viszont, bármennyire is próbálunk nem belekötni, értetlenül áll a kastély előtt, és a miértekre keresi a választ. A kastély védett műemlék, egy építőipari cég (ez később fontos lesz) tulajdona. Lezárt területen, állandó őrzés alatt van, 1000 ft/fő áron látogatható.

5.jpg

20171227_114646_1.jpg

Téglást, 1799-ben, gróf Bek Pál, Debrecen királyi biztosaként végzett szolgálataiért kapta meg. A város központjában található kastély a múlt század elején került kialakításra. A ma is látható kastélyt, udvarházat a földmérő-mérnöki végzettségű arisztokrata Bek Pál építtette, a nagyközség lakott területének határán egy enyhén kiemelkedő magaslaton, egy korábban épült református templom alapjaira. 1804-ben Dégenfeld Schonburg Imre építtette át, klasszicista stílusban. Bár a 20. század során sokat vesztett jellegéből, de látványa ma is lenyűgöző. A kastély mai formáját 1768-ban nyerte el. Kovácsoltvas díszítményei, kovácsoltvas oszlopai még ma is eszünkbe juttatják Kazinczy Ferenc lelkesen dicsérő mondatait, aki gyakori vendége volt a kastélynak: „olyan királyi épület kicsinyített mása, hogy a szemlélőt frappírozza”. A 18.- és a 19. században igen élénk szellemi élet folyt a kastélyban. Gyakori vendég volt itt Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, a reformkor nagy egyénisége Széchenyi István és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tábornoka, Nagysándor József.

 1955-től 2002-ig a kastélyban gyermekotthon működött. Az Önkormányzattól 2002-ben magánbefektető vásárolta meg azzal a szándékkal, hogy felújítja az épületet és gyógyszállót alakít ki benne a helyi termálvízre alapozva. A befektető forráshiányra hivatkozva nem teljesítette vállalt ígéreteit. A kastélyt és parkját 2010 nyarán óriási erejű vihar tépázta meg, amely további állagromláshoz vezetett. A kastély 2014 júniusára újult meg.

A kastélyt körülvevő angolkertet gróf Dégenfeld Gusztáv alakíttatta ki a 19. század végén. A kert 1953 óta természetvédelem alatt áll. Érdekessége, hogy a külföldről hozatott különleges fafajtákat a Nyírség őshonos fái közé telepítette így tulajdonképpen botanikus kertet alakított ki. A 131 hektár kiterjedésű terület fő jellemzője az őshonos kocsányos tölgyes, de összesen mintegy 60 fafajtát találhatunk itt, például az amerikai vagy fekete diót, ezüst hársat, jegenyefenyőt, óriás olasz nyárfát, platánféléket, tulipánfát, vasfát, s különböző cserjeféléket, mint fagyalt, gyöngycserjét és sóskaborbolyát. A 2010-es nagy vihar nem kímélte a kastélyparkot sem, az értékes növények több mint fele elpusztult.
Wikipédia

20171227_123958.jpg

20171227_124006.jpg

 Ahogyan azt már a bevezetőben is említettük, a kastély kissé kilóg a blogon megszokott romok közül. A jelenlegi tulajdonosok elképesztő mennyiségű munkát és pénzt öltek a kastély felújítására, amiért nagy-nagy köszönet illeti őket, viszont a felújítás során óriási hibát vétettek!
Annak ellenére, hogy az ingatlan egy építőipari cég tulajdona, a felújítási munkálatokat a földszinttel, és a homlokzat teljes helyreállításával kezdték, miközben a tető több helyen beázik, sürgős javításokra szorulna.

295_2.jpg1.jpg

2.jpg

"Idegenvezetőnk" elmondása szerint, néhány éve nagyon jutányos, 50 milliós árajánlatot kaptak a tető felújítására, ám ezt nem fogadták el. Ma már ugyanez a munka 200 millió forintba kerülne, de a tulajdonos építőipari cég nem szeretne belevágni a tető felújításába, mivel akkor sérülne a már teljesen felújított eresz rendszer, illetve a teljes egészében helyreállított homlokzat díszítő elemei.

3.jpg

Mindezek tudatában, a felső szint belső felújítása zajlik éppen!

Nem értjük, hogy egy védett műemlék esetében a (nem létező) hatóságok, miért nem ellenőrzik, miért nem segítik a tulajdonost hogy a helyreállítást a megfelelő sorrendben végezzék? Nem értjük, hogy egy építőipari cég, milyen megfontolásból hagyja figyelmen kívül a tető állapotát, mielőtt százmilliókat ölne bele az ingatlanba? Természetes, hogy a lehető leghamarabb a rentábilis működéshez szükséges állapotba kívánják hozni, természetes, hogy a lehető leghamarabb bevételre szeretnének szert tenni a földszinti helyiségek kihasználásával, a kérdés viszont, hogy ezzel a tetőszerkezettel, meddig tartható fenn, az épület jelenlegi állapota?

20171227_114615.jpg

20171227_114953.jpg

20171227_115105.jpg

20171227_115117.jpg

20171227_123057.jpg

20171227_122902.jpg

20171227_122851.jpg

20171227_122927.jpg

20171227_122942.jpg

20171227_123004.jpg

20171227_122936.jpg

20171227_122757.jpg

20171227_121148.jpg

20171227_121227.jpg

20171227_121207.jpg

20171227_121101.jpg

20171227_123248.jpg

A kastély földszinti része

A felújított földszinti rész kimondottan házasságkötésekre lett tervezve. Igényesen kialakított mosdók, öltözők találhatóak a folyosókon. Az esküvőkön kívül, más hasznosítási elképzelése jelenleg nincsen a tulajdonosoknak.

20171227_115215.jpg

20171227_115323.jpg

20171227_115354.jpg

20171227_115521.jpg

20171227_121036.jpg

20171227_115409.jpg

20171227_115421.jpg

20171227_115705.jpg

20171227_115722.jpg

20171227_115733.jpg

20171227_115806.jpg

20171227_115810.jpg

20171227_115830.jpg

20171227_115838.jpg

20171227_115952.jpgTitkos búvóhely a falban

20171227_115913.jpgA sötétebb részeken az eredeti falfestés látható, melynek mintája alapján az egész szoba kifestésre került.

20171227_115920.jpg

20171227_120048.jpgAz ajtónál érdemes megfigyelni a fal vastagságát, mely egy titkos pince lejárót rejt.

20171227_120115.jpg

A tulajdonos által rendelt tükörkeretek (2 db van) nem kerültek felhelyezésre, mivel nem találták megfelelő minőségűnek:

20171227_120145.jpg

20171227_120204.jpg

20171227_115501.jpg

20171227_115452.jpg

20171227_120318.jpg

20171227_120605.jpg

Emeleti rész

20171227_120357.jpg

20171227_120445.jpg

20171227_120433.jpg

20171227_120533.jpg

20171227_120509.jpg

A kastély teljes egésze alatt pincerendszer található

20171227_121307.jpg

20171227_121442.jpg

20171227_121954.jpg

20171227_122249.jpg

20171227_122544.jpg

20171227_122647.jpg

Néhány eredeti darab

20171227_121517.jpg

20171227_121344.jpg

20171227_121429.jpg

20171227_121352.jpg

20171227_121406.jpg

20171227_121421.jpg

A felújításra váró további épületek

20171227_114835_1.jpg

20171227_123407.jpg

20171227_123439.jpg

20171227_123451.jpg

20171227_123505.jpg

20171227_123428.jpg

20171227_123422.jpg

20171227_123357.jpg

20171227_114808.jpg

20171227_123553.jpg

20171227_123612.jpg

20171227_123546.jpg

20171227_123530.jpg

20171227_123648.jpg

20171227_123800.jpg

20171227_123807.jpg

20171227_123745.jpgTSZ korából fennmaradt épületek

20171227_123918.jpg

20171227_123827.jpg

20171227_123922.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8513561685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyelő 2018.01.10. 06:21:20

Én azért ezt nem nevezném elherdált örökségnek. Az épületet fentről mutató fotón a tető állapota nem azonos a többi fotón- igaz nem jól- láthatóval. Gondolom a közvetlen beázásokat elhárították, ha gyűlik pénz, helyreállításra kerül a tető is. A hatóság csak veszélyes állapot, v jókarbantartás elmaradása esetén kötelezhet, egyébként csak tanácsot adhat (ha kérnek).

Elherdált.Örökségünk 2018.01.10. 07:09:01

@ügyelő:
Mi sem neveznénk elherdáltnak, ezért is írtuk, hogy sokáig tanakodtunk, kitegyük-e.
Teljesen őszintén írjuk, nagyon, de NAGYON szeretnénk szeretni ezt a kastélyt, mivel nagyon tiszteletre méltó az a rengeteg pénz, idő, munka, amit az épületre költött a tulaj. Tényleg nagyon örülünk ennek!
Viszont, a tetőn semmilyen javítás nem történt, kizárólag az éppen aktuális közvetlen beázások folyamatos foltozgatása történik. Azt is elmondták, hogy mostmár nem szándékoznak hozzányúlni, mivel az eresz alatti díszítő téglák kipotyognának, tehát a már rekontruált homlokzati elemek is sérülnének!
A kérdés, hogy meddig maradhat meg tető nélkül a jelenlegi állapot, és ha esetleg drasztikusan romlik, akkor mit lépnek a tulajok? Újrakezdik az egyszer már elvégzett munkát, vagy sorsára hagyják?

emiliebertin 2018.01.11. 11:58:10

Pár észrevétel a témához, helyi építészként, a tényeket ismerve;
Értem, elfogadom és támogatom a blog szándékait.
Ehhez azonban szükség lenne a tények ismeretére.
Ebben a cikkben ezek hiányoznak.
Tulajdonossal, üzemeltetővel blog írók kapcsolatot nem létesítettek.
Emiatt nem is lehetnek valós adataik, nem tudni ki kinek mit mondott.
Ezen sürgősen változtatni kellene a blog szakszerűsége érdekében.
Pár tény:
Jelenleg egy hosszú folyamat kezdetén jár a kastély és parkjának életre keltése.
A park rendezetté vált.
A tető folyamatosan karbantartott, statikailag rendezett, gomba-, rovarmentesített.
A tetőfedés cseréje egyelőre nem történt meg, az régi ugyan de megfelelő.
A látható színeltéréseket a folyamatos karbantartás okozza, ez esztétikai probléma.
A tetőfedés cseréje során az ereszcsatorna és kőpárkány nem fog sérülni,
a tető ugyanis önálló szerkezet (téglapárkány nincs).
Az épületben jelenleg nem történik építési munka, miről írhat a szerző?
Felmerül a kérdés kivel beszélhettek szerzők a helyszínen?
Egy biztos, szakemberrel, hozzáértővel nem.
Egyébiránt elismerésre méltóak a dicsérő szavak.
A felújítás már most elérte legfőbb célját:
Egy több mint kétszáz éves műemlék lett megmentve az utókornak.
Téglás nevezetessége ismét látogatható, használható.

ArtofNoizz 2018.01.11. 12:32:17

@emiliebertin: Kedves Hölgy!
Azért olvassa amit ír ugye? Tehát ami nem tetszik önnek/önöknek az már hamis, hibás és valótlan? Nem tudom, ezt a fajta béna kommunikációt úgy általánosságban oktatják az önkormámyzazoknál? Esetleg van erre egy séma? Mint írtam másutt egy mosakodó kollégájának - a majdnem teljesen kész és a felújított között hatalmas különbségek vannak....pl. elsőnél a határozó-erdők. Szóval a sok blabla amit leírt csak egyet erősít, hogy a blognak igaza van. Mert ne feledje: Ami nem igaz az nem fáj!

Elherdált.Örökségünk 2018.01.11. 12:57:33

@emiliebertin:
Köszönjük szépen a tájékoztatást!
A blog láthatóan elérte a célját, hiszen az önkormányzatuk több tagja is a kastély ügyével foglalkozik a mai nap folyamán! Ennek nagyon örülünk, hiszen mutatja, hogy fogalkoznak az épület sorsával, és amennyiben szükség van rá, bizonyára megteszik a szükséges intézkedéseket is.

Azt, hogy kivel beszéltünk a helyszínen, nem szeretnénk részletesebben taglalni, mivel nem szeretnénk, ha bárkit is retorziók érnének azért, mert szóba állt velünk.
Azt is hozzátennénk, hogy minden esetben inkább az ott dolgozók véleményére hagyatkozunk, mivel a tulajdonosok nagyon sokszor nem képesek arra, hogy bevallják, ebben és ebben hibát követtem el, sőt! Nem ismerjük a tulajdonost, lehet, hogy ő éppen kivétel lenne.

A park, és a kastély környezete valóban rendezett. Az elmúlt pár napban már nagyon sokszor leírtuk azt is, hogy az eddig elvégzett munka példaértékű, nagyon nagyra becsüljük, és nagyon örülnénk annak, ha a továbbiakban is így maradna.

Azt viszont, amiről a blogbejegyzés szól, sem Ön sem az önkormányzat tagjai nem tudták megcáfolni. Tehát a tetőszerkezet rekonstrukciója, ami a legelső és legfontosabb lépés egy műemlék felújításakor nem történt meg.
Ahogyan Ön fogalmaz "régi ugyan, de megfelelő".
Ezt nagyon sajnáljuk, mivel az épület többi részén nem "megfelelő", hanem kiváló munkát végeztek!

El kell mondjuk azt is, hogy a látogatásunk során az elmondottak alapján az volt a benyomásunk, hogy a tulajdonosok rendkívül igényesek, sőt, talán egy kicsit jobban is mint kellene, de ennek csak örülni tudunk. Viszont éppen ezek fényében, továbbra sem értjük, hogy a rekonstrukció miért nem a tetővel kezdődött, mint minden normális esetben? Egy ennyire (szerintünk) igényes tulajdonos, miért éri be egy "megfelelő" tetővel, ami az épület védelmének legfontosabb eleme?

Nyilvánvalóan megvannak az okai, ezt Önök tudják! Mi a magunk részérül reméljük, hogy ez a "régi, de megfelelő" állapotban lévő tető még nagyon sokáig bírni fogja!

A tulajdonosoknak pedig továbbra is sok erőt és kitartást kívánunk a példamutató munkásságukhoz!

emiliebertin 2018.01.11. 13:25:23

Kedves Blog !
Örülök a közös célnak.
Örülök az egyező nézőpontnak, álláspontnak.
Nyilvánvaló közös szakmai cél a teljes komplexum további fejlesztése,
tetővel, épületekkel, parkkal, minél élhetőbb környezettel együtt...
Személy szerint Én -építészként- örülök egy újabb műemlék megmentésének.
A kastély előző 4-5 évtizedben történő folyamatos romlása tragédia volt...
(Érdekességként említem hogy nem vagyok;
sem téglási lakos, sem önkormányzati dolgozó.
(sem hölgy, emeiliebertin egy cirkálóosztály...))
A bloghoz, a műemlékmentéshez további sok sikert kívánok !
süti beállítások módosítása