Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk


Szentgyörgyi-Horváth-kastélyegyüttes - Répceszentgyörgy

2020. március 20. - Elherdált.Örökségünk

Kívülről kimondottan jó állapotúnak tűnik, és sok száz védett műemlékhez képest valóban az is, ám ha jobban megnézzük, azért itt is lenne néhány hónapnyi munka. 1905-45 között püspöki nyaralóként a szombathelyi püspökség tulajdonába került. 1955-1981 között a MÁV Nevelőintézet, majd 1981-től a…

Tovább

Batthyány-kastély - Magyarszecsőd

Az egykori Batthyány-kastély, 1893-ban készült el eklektikus stílusban, barokk előzményekkel. Nagy parkban elterülő szabálytalan alaprajzú kastély, melléképületekkel A bejárat bal oldalán, a kastély, főtengelyével párhuzamos istálló jobb oldalán a kastély főtengelyére merőleges kis ház, mögötte…

Tovább

Rónay kápolna, Rónay Kastély és kúriák - Kiszombor

Több mint 1 éve, 2018 márciusában tettük közzé először a kiszombori Rónay kápolnát. Óriási felháborodást keltett a dolog, aztán megtudtuk: "A kripta éppen felújítás alatt áll! Az oldalra feltöltött képek már az első stádium utáni állapotokat tükrözik. A kripta területe a magyar állam tulajdonában…

Tovább

Andrássy-kastély - Monok

1750 körül épült a monoki nagy- vagy Andrássy-kastély. Az egyemeletes, Andrássy György által építtetett barokk palotát a XIX. században klasszicista stílusban átalakították. A kastélyt a XIX. századig a tulajdonosok lakták, Andrássy György 1881-ben bekövetkezett halála után az épület magára maradt,…

Tovább

A Bonafarm Csoportnak nincsenek adatai arról hány védett műemlék tartozik hozzájuk, csak annyi biztos, nincs rájuk pénz...

2017-ben sikerült nagyon gyorsan kijózanodnunk és már január 2.-án levélben kerestük meg Dr. Csányi Sándor urat a Jeszenszky Kastély; a Hiemer-Jeszenszky Kastély és a  Schell Kastély kapcsán. 10 nap múlva telefonon hívott a bankvezér közvetlen titkárnője, aki tájékoztatott, hogy az elnök úr megkapta…

Tovább

Chernel–Czindery-kastély - Ötvöskónyi

Az 1895-ben épült Chernel kastélyban - melynek utolsó tulajdonosa a Novák család volt - 1954-55-től tüdőgyógyintézet működött, majd az 1986-87-es felújítás után a nagyatádi kórház pszichiátriai osztályának rehabilitációs részlege működött az ódon falak között. 2015-ban a kastélyból kiköltözött a…

Tovább

Jeszenszky Kastély - Csibrák

Csibrákon legalább három műemlékként számba jöhető épület van, de egyik sem szerepel a műemlékjegyzékben.  A kastélyt Jeszenszky Miklós építette 1828-ban, de a pincék kő ajtókeretei, a barokk rácsok és a homlokzat egészének stílusa alapján korábbi lehet. Belsejében néhány szecessziós ajtó és…

Tovább

Vigyázó-Kastély - Nagyberki

A háború után a kastélyban hosszú ideig általános iskola működött. Ebben az időszakban, 1974-ben itt forgatták a Jutalomutazás című filmet. 1980-ban a Községi Tanácstól a Somogy Megyei Tanács vette át, ekkor került ide a Somogy Megyei Levéltár kihelyezett anyaga és ekkor újították fel az épület.…

Tovább

Apponyi Kastély - Hőgyész

 Az évszázadok alatt több változáson esett át, melyek közül kiemelkedik az Ybl-féle 1890-es felújítás, és sajnos a szocializmus alatti évek is, amikor is katonakórháztól az iskoláig, irattártól a gyermekotthonig nagyon sok minden volt benne. Majd  2008-as válságnak köszönhetően a kastélyt üzemeltető…

Tovább

Forster-Degenfeld-Schonburg-kastély - Ács

A múlt hét eseményeit követően megígértük, hogy a héten ezzel a kastéllyal fogunk foglalkozni, így hát összeszedtük a fontosabb információkat. A kastély 2002-ben cserélt gazdát utoljára. VÉDETT MŰEMLÉK, éppen ezért 2015-ben, a Tatabányai Járási Hivatal kötelezte a tulajdonos céget a…

Tovább
süti beállítások módosítása