Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Serényi Kastély - Putnok

2016. november 20. - Elherdált.Örökségünk

Szomorú sorú, esztétikai, kulturális és történelmi értéket képviselő, elfeledett, leromlott állapotú épületeink sorába tartozik ez a kastély is - holott fekvése, nagy parkja remek lehetőséget kínál turisztikai célú hasznosításra, de akár még luxusszálloda, welness-központ kialakítására is. Szép természeti környezete, természeti értékei lehetőséget nyújtanak speciális túrák szervezéséhez.

 Az egykori várkastély helyén a XVIII. században épült a jelenlegi kastély, amely mai klasszicista stílusát, formáját 1834-ben nyerte el, majd 1860-ban felújították, átalakították némileg. Mivel domboldalra épült, délnyugati és északnyugati oldalán magasföldszintes, az északkeletin egyemeletes.

432006_117724701685605_1323457221_n.jpg

Építészeti értéke a délnyugati főhomlokzat közepén lévő négy ion-oszlopos portikusz , melynek timpanonjában gazdag stukkódísz van. A főhomlokzat mindkét végén a szélső ablakok felett timpanon dísz található. A kastély legjelentősebb helyisége 90 négyzetméteres nagyterem.

Egykori hatalmas kiterjedésű kastélyparkja veszített ugyan eredeti nagyságából, de így is kellemes látványt nyújt az érdeklődőknek. A kastélyban az elmúlt időkig egy szociális foglalkoztató intézet kapott helyet.  Az épület felújításra szorul. A tetőt rendbe hozták, Szlovákiából hozattak faanyagot a teljes gerenda szerkezet kicserélésre, s a műemlékvédelem által is elfogadott tetőcserepekkel beborították, hogy az épület állaga a csapadék miatt ne romoljon tovább.

A kastély műemléki védelem alatt áll. Jelenleg magántulajdonban van, nem látogatható. 
Állapota elhanyagolt, a szociális intézmény kiköltözése után a környék lakói elvittek belőle mindent, ami mozdítható volt.

A kastély jelenlegi fizikai állapota ellenére egyik legszebb példája a gömöri klasszicista kastélyépítészetnek.

420318_117724655018943_1257452765_n.jpg

430256_117724465018962_739043592_n.jpg

423373_117724235018985_582595623_n.jpg

431579_117724285018980_946727884_n.jpg

428096_117724185018990_1039834837_n.jpg

427654_117724165018992_613719320_n.jpg

424933_117724515018957_1767779717_n.jpg

423338_117729615018447_1442423405_n.jpg

423461_117729521685123_408472580_n.jpg

420497_117724578352284_689712697_n.jpg

426916_117724618352280_1640174914_n.jpg

427535_117724105018998_656962661_n.jpg

428686_117724408352301_81511066_n.jpg

429112_117724681685607_651785553_n.jpg

423126_117724328352309_1336491724_n.jpg

424932_117729451685130_353791579_n.jpg

64061_117724365018972_308593536_n.jpg

Fotók: ingatlanfotozas.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr10011973906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2016.11.21. 13:15:05

Micsoda érték, mennyi szépség még igy is. Ha magántulajdonban van, miért engedik, hogy tönkre menjen. Ha nem hozza rendbe, és nem használja a tulajdonos. az államnak el kéne vennie. Szükség lenne egy törvényre.
Ilyenkor jut eszembe, hogy mit kínlódunk, dolgozunk, hogy szép nagy házunk legyen, aztán a példa alapján látszik, semmivé válik.

Elherdált.Örökségünk 2016.11.21. 13:21:16

@sZulamith:
Egyetértünk! Pontosan ezt gondoljuk mi is!
Ezért született ez az oldal, hogy felhívjuk erre a figyelmet.

Szeretnénk, ha ellenőrzött feltételekkel, maximum bérleti jogot vásárolhatnának a befektetők, és amennyiben nem tesznek eleget a szerződésben vállaltaknak, vissza lehessen venni tőlük ezeket az ingatlanokat!

Köszönjük a hozzászólást!

Günther von Kastenfrosch 2016.11.21. 13:30:41

A szerző sikeresen meg is nevezi a bűnöst (igaz nem ebben a kontextusban). Igen, a műemlékvédelem.

Országszerte több száz épület romlásának okozója a cinikusan "-védelem"-nek nevezett intézmény.

Nyilvánvalóan, ha egy 150-200 évvel ezelőtti igényeknek, szándékoknak megfelelően felépített épületben egy falat nem lehet arrébb tenni, szobát felosztani, vagy éppen normális módon ablakot cserélni, akkor annak az értéke negatív, nem fog kelleni senkinek, beleértve a tulajdonosát is.

Szerencsésebb országok szerencsésebb kastélyai esetében második-harmadik életüket élik ezek az épületek teljes belső csere és gépészeti felújítás után, akár szállodaként, akár sörfőzdeként, akár magáncélú lakóbirtokként, miközben kívülről eredeti pompájukban díszelegnek. Mi addig "védjük", amíg por sem marad belőle...

Elherdált.Örökségünk 2016.11.21. 14:13:46

@Günther von Kastenfrosch:
Már azt is nagy sikernek könyvelnénk el, ha eljuthatnánk odáig, hogy a "védőkkel" kelljen hadakozni.

Addig, amíg 1 év alatt nem lehet kideríteni, kihez tartozik az adott épület, mert megy a körbemutogatás, meg a sunnyogás, és senki sincs, aki feltenné a kezét, hogy hozzám tartozik, mondjátok, mit akartok, addig sajnos nincs miről beszélni.

Egyébként teljesen igazad van, bár bizonyos kereteket kell szabni, de ez nem kellene, hogy egyet jelentsen a teljes ellehetetlenítéssel.

nyelv-ész 2016.11.21. 14:23:57

@N.Gy.: A bérlésnek még kisebb az esélye, mint hogy magának megvegye valaki, és saját használatra felújítsa. Bérbe adni leginkább akkor volna esély, ha egyben a bérlő indíthatna vállalkozást benne, és az igényeinek megfelelő átalakítások elvégezhetőek lennének. Továbbá ha a felújítás értékét valamilyen módon visszakaphatná, pl. betudva a bérleti díjba, stb.

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2016.11.21. 15:02:42

Egyébként számos nyugati példát lehetne adoptálni a magyar - eléggé rugalmatlan műemlékvédelmi gyakorlatba megőrizve az épületek műemléki értékét, azonban teret engedve hasznosításuknak. Ezek nem csak nagy és szép épületek, hanem nagyjából egy adott település vagy környék egyetlen épületei, amelyek turisztikailag hasznosíthatóak lennének, ezzel nem csak a tulajdonosnak (legyen az az állam vagy magánszemély) hajtana profitot, hanem közvetve az adott térségnek is (vendéglátó egységek, egyéb kisebb múzeumok, turisztikai látnivalók stb.) Sajnos hazánkban a modern örökség gazdálkodás - bizonyára a tőke hiánya és a tulajdoni viszonyok/szabályozás kuszasága miatt IS - nem igazán honosodott meg.

Elherdált.Örökségünk 2016.11.21. 15:23:07

@nyelv-ész:
Kisebb az esélye, de nem történhetnének olyanok, mint amiről a mai bejegyzésben írtunk: elherdaltorokseg.blog.hu/2016/11/21/zichy_kastely_lengyeltoti

Kíváncsi lennék, összességében mennyibe is került ez a "baki" az önkormányzatnak, a mi adóforintjainkból...

@noblesseoblige:
Így van. Megfelelő hasznosítással, az adott környék fellendülhetne, munkahelyeket teremthetne.
DE!
Az a helyzet, legalábbis abban az 1 esetben, amibe pont mi keveredtünk, és vélhetően ez egy kirívóan egyszeri eset, hogy az ingatlan papíron (!) működik. Állambácsi a saját szájával elmondta, idézem: " tisztában vannak vele, hogy ha odaadnák üzleti célra, mondjuk nekünk, több pénzt, bevételt hozna. "

Mégsem adják. A miértek megválaszolását mindenkinek a fantáziájára bízom...

Mondom, majdnem teljesen biztos, hogy ez csak egyszeri eset, és mi pont ebbe az egyetlen egybe nyúltunk bele...

tlantos 2016.11.21. 15:28:53

"Ha nem hozza rendbe, és nem használja a tulajdonos. az államnak el kéne vennie. Szükség lenne egy törvényre. "
Kivalo gondolat. Hogy aztan a mi adonkbol lopjak szet. Maximum a tulajdonos koldussa bunteteset javasolnam, vagy bontsak le a francba.
süti beállítások módosítása