Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Cziráky Kastély és Kápolna - Lovasberény

2018. április 17. - Elherdált.Örökségünk

A sokak által ismert és kedvelt lovasberényi kastélyt eddig kihagytuk a felsorolásunkból, hiszen a Nemzeti Kastélyprogram része volt. Eddig. Sajnos ez a kastély is a program egyik nagy vesztese lett így elérkezett az idő, hogy megkapja tőlünk a jelölését. A kastély VÉDETT MŰEMLÉK, és gyakorlatilag tragédia, ami történik vele, Székesfehérvártól 12 km-re, a Velencei-tó vonzáskörzetében. Nagy-nagy csodát várunk!

1460752.jpg

lovasbereny_kastely.jpg

p_056_resize.jpg

Kastélytörténet

czi1-768x296.jpg

A XV. századi alapokon nyugvó műemlékegyüttes fénykorát az 1800-as években élte. 
A birtokot 1730-ban vásárolta meg cziráki és dénesfalvi Cziráky József az addigra már magyar honosságot nyert báró Fleischmann Anzelm Ferenc császári és királyi tanácsostól.
 
A lovasberényi uradalmat a családi birtokmegosztáskor 1763-ban Cziráky György kapta meg. Az ő nevéhez fűződik a korábbi kúria átépítése. Valószínűleg Rieder János székesfehérvári építőmester tervei alapján 1763 – 1767 között építették ki az ott álló épületrészek felhasználásával, barokk stílusban. A család a kastélyhoz barokk díszkertet is létesíttetett.

1775-ben bátyja, Cziráky László örökölte a birtokot, jelentős átalakításokra nem került sor. Fia, a főispánként, majd országbíróként is jegyzett Cziráky Antal Mózes nevéhez fűződik a kastély mai, 1792 utáni klasszicista képének kialakítása. Az építkezés 1804-ben kezdődött, érdekesség, hogy a téglák egy részén az 1803-as dátum olvasható. Az építész valószínűleg Rieder János fia, Rieder Jakab volt, akinek a munka során állandó munkatársai voltak a szobrász Fliegl András és a festő Pich Ferenc. A klasszicista épület portikuszának timpanonjába a Cziráky- és az Illésházy-címer került, mivel az építtető Cziráky Antal Mózes felesége illésházi Illésházy Julianna grófnő volt.

A portikusz mögötti oszlopcsarnok hátfalán egy mitológiai jelenetet ábrázoló sérült stukkódombormű fríz jelenetsora feltehetően az őszi betakarítás, aratás és szüret adta bőséges termésért bemutatott hálaáldozatot ábrázolja.

p_055_resize.jpg

2465_20150228_17235788_1.jpg

2465_20150228_17243742_1.jpg

A klasszicista kastélyegyüttes kialakításával egy időben épült fel a díszudvartól északra álló L-alaprajzú kiskastély, mely a vendégszárny funkcióját töltötte be vadászatok idején. Úgyszintén ekkor építették meg a kiskastéllyal szemben álló, azzal szimmetrikus, mára elpusztult istállót is. Az épületszárnyak egy kitűnő akusztikájú kettős belső udvart ölelnek körül Az építkezés 1810-re fejeződött be.  

lovasbereny1.jpg

A főépület kéttraktusos alaprajzi elrendezésű. A portikusz mögötti oszlopcsarnokról – vagyis a „verandáról” – közvetlenül egy félköríves záródású ajtón át léphetünk be a középső – emeletre is felnyúló – nagyterembe, melynek klasszicista stílusú díszítőfestés-maradványai hiányosan, romos állapotban is szépek, megtekintésre méltóak. A díszteremből két oldalt egy tengelyre fűzött reprezentatív termek nyílnak, melyek egykor könyvtárszoba, levéltár-terem, és díszes szalonok funkcióját töltötték be.

p_050_resize.jpg

48434123.jpg

2465_20150228_17222565.jpg

A díszteremből nyílik egy fogadó előcsarnok, melyen át kijuthatunk a pompás akusztikát adó belső udvarra. A csarnok oldalra szorítja az emeletre vezető, szerény kialakítású, de egyszerűségében is egyedi építészeti kialakítású kétkarú díszlépcsőt. A lépcsőházi előtér déli falán egy klasszicista kandalló áll.

1794-ben Cziráky Antal Mózes a kastély átépítésével egy időben a meglévő díszkertet angolkertté alakíttatta át, melybe növényi különlegességeket hozatott, így például délkelet-európai platánokat, kínai páfrányfenyőt, mocsári ciprusokat, vasfát, fekete diót, és tulipánfát.
Cziráky Antal Mózes pompás kertjébe sétányokat építtetett, természetes forrásból tavat alakított ki. A tómederből kitermelt földből halmozott dombokról mesterséges vízesés futott le. A parkot kőhidak és szobrok tették változatossá. 

p_048_resize.jpg

052.jpg

p_057_resize.jpg

A tóparton romantikus hangulatú fehérre meszelt falú halászkunyhót építtettek, amely mögött felállított asztaloknál nyári délutánokon gyakran ebédelt a család.  A parkban egy vadászlak is létesült. A kastélytól északnyugatra egy – később országos hírűvé lett – üvegház állt, melyben délszaki növényritkaságokat neveltek.

Az épületegyüttes utolsó jelentős átalakítását Cziráky Antal Mózes fia, Cziráky János megbízására 1852 után Ybl Miklós végezte, kinek hagyatékában megtalálhatók a kastély átépítésének tervrajzai.

p_060_resize.jpg

p_065_resize.jpg

p_063_resize.jpg

p_062_resize.jpg

1.png

4.png

5.png

az-egykori-szalon-ma-kiallitoter.jpg

Cziráky Kápolna

A Cziráky-kastély épületegyüttese mellett áll a kastélyhoz tartozó, barokk stílusban épült kápolna, melynek elődjét 1708-ban a törökellenes harcokban kitűnt Heidershaimbi gróf Heister Siegbert császári tábornok építtette. Gróf Cziráky György a kastély átépítésével egy időben a kápolnát is átalakíttatta, amely lényegében ekkor - 1771-ben - érte el mai, késő barokk homlokzati architektúráját.

Nyugati homlokzati mezőiben Szent Rókus és Szent Sebestyén szobra kapott helyet, a bejárat felett pedig kagylódíszes fülkében Mária szobrát helyezték el. Az északi homlokzat, erősen sérült, feltehetően Szent Annát, és a gyermek szűz Máriát ábrázoló faragott domborműve eredetileg belső térbe készült, valószínűleg csak később helyezték el a félköríves szoborfülkébe.

A rokokó kifestés 1779-ben készülhetett, gyaníthatóan Dorffmeister István által, aki a kor híres festője volt. 

p_052_resize.jpg

2465_20150228_17410512.jpg

20100603_20360055_3mndcal5.jpg

2465_20150228_17380202.jpg

73aa29456e31ffd01ffe5.jpg

3_1.png

A kastély a gondnoknál való helyszíni jelentkezés után látogatható.

Forrás: forsterkozpont.hu
             kastelyok.com
             muemlekem.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6113841190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Békési Lászlóné 2019.12.19. 18:07:24

2008 szeptemberében voltam itt kastélylátogatáson. Az akkor készített fényképeimen a rekonstrukció során felrakott téglák is pont ott voltak, ugyanúgy, vagyis nem történt semmi 10 év alatt!
süti beállítások módosítása