Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Gencsy Kastély - Balkány

2018. január 11. - Elherdált.Örökségünk

A Gencsy-kastély szabadonálló, egyenletes, eklektikus épület. Balkányban található. A kastélyban 1951-től 2007-ig állami gyermekotthon működött, ahol állami gondoskodás alatt lévő kiskorú gyermekeket helyeztek el. 2009-ben a polgármesteri hivatal beköltöztetése volt tervben a felújítást követően, ám ez nem valósult meg. A kastély védett műemlék, lezárt területen, üresen áll, nem látogatható. Találtunk hirdetést is, mely szerint az önkormányzat, pontosabban a jelenlegi polgármester 42 millió forintért árulja a kastélyt.

varm-szabolcs-015.jpg

20171227_111107.jpg

Téglalap alaprajzú, középső részén négyoszlopos beüvegezett árkád. Gencsy Sámuel 1774-ben vetette meg a kastély alapjait, de a kastély története régebbre vezethető vissza. Korabeli feljegyzések megemlítenek két kúriát a településen, melyek kapcsolatban állhattak vele.
A munkálatokat a Nagykállói volt vármegyeháza olasz építőmestere Salvatore Aprilis irányította. A 19. század második felében Gencsy Béla az akkor egyszintes épületet egy szinttel bővítette és átalakította. A Gencsy-kastély barokk eredetű épület.
A falu kállói úti temetője őrzi Gencsy Sámuelné Losonczi Borbála klasszicista síremlékét, melyet a fia állíttatott 1811-ben. 

A Gencsy-kastély szabadon álló eklektikus épület. Téglalap alaprajzú, egyemeletes 2+5+2 tengelyes épület, középső részén négyoszlopos beüvegezett árkád, feljárati része hármas tagolású 5-5 lépcsővel. Emeleti beugró erkélyét ballusztersor zárja le, ugyanezt a díszítést alkalmazták az épület két sarokrizalitjának attikáján is.

A kastélyban 1951-től 2007-ig állami gyermekotthon működött, ahol állami gondoskodás alatt lévő kiskorú gyermekeket helyeztek el.
Távlati tervként az ingatlan bármely intézeti és idegenforgalmi funkciókkal is hasznosítható. Az épület összes hasznos alapterülete 770 m2. Fenntartója Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata volt. 2009. január 14-én Seszták Oszkár - a megyei közgyűlés elnöke - átadta Pálosi Lászlónak - Balkány város polgármesterének - a kastély kulcsát, ezzel jelezve, hogy a Gencsy-kastély innentől kezdve már a városé. 
nevtelen.jpg

20171227_111044.jpg

20171227_111049.jpg

20171227_111308.jpg

20171227_111053.jpg

20171227_111317.jpg

20171227_111346.jpg

20171227_111412.jpg

Fotóinkat 2017. december 27-én készítettük

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7213566725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása