Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Szent Márton katolikus templom és harangláb - Dömsöd

A váci püspökség kéri a helyi védettség meszűntetését, eldózerolnák a templomot

2017. február 07. - Elherdált.Örökségünk

Az FME (Fiatal Műemlékvédők Egyesülete) oldalán bukkantunk a hírre, miszerint templomrombolás van készülőben Dömsödön.
A helyi védelem alatt álló katolikus templom védettségének feloldása, a váci püspökség kérésére, február 15-ével léphet életbe. Ezután a jelenlegi templomot eldózerolnák, és új, modern templomot építene az egyház.

16463483_750989598390779_7649511578816117944_o.jpg
A neogótikus stílusban épült, torony nélküli templomot 1928-ban szentelték fel, harangjai az udvaron álló haranglábon vannak.
A templom nem műemlék, egyedi, helyi védelem alatt áll, ám így is védett kulturális örökség!

A dömsödi lakosságot is megosztja a tervezett új templom építése, sokak szerint nem illik a település látképébe, illetve többen kérdezik, mi lesz az ablakokkal, a gyönyörű freskókkal, padokkal, illetve az oltárral, amit a lengyelek ajándékoztak a templomnak. 

A Palka József által készített ablakok. Egy részüke a templom építésével egy időben -1928-ban, a többi pedig két évvel később 1930-ban készült.
domsod_1.jpg
domsod_2.jpg

domsod_3.jpg

Helyi védelem (Étv. 57. §.)

(1) Az építészeti örökségnek azok az elemei, amelyek értékük alapján nem részesülnek országos védelemben, de a sajátos megjelenésüknél, jellegzetességüknél, településképi vagy településszerkezeti értéküknél fogva a térség, illetőleg a település szempontjából kiemelkedőek, hagyományt őriznek, az ott élt emberek és közösségek munkáját és kultúráját híven tükrözik, a helyi építészeti örökség részét képezik.

(2) A helyi építészeti örökség értékeinek feltárása, számbavétele, védetté nyilvánítása, fenntartása, fejlesztése, őrzése, védelmének biztosítása a települési önkormányzat feladata. Az országos területi műemléki védelem az egyes ingatlanokon fennálló helyi egyedi védelem hatályát nem érinti.

(3) A helyi védetté nyilvánításról vagy annak megszüntetéséről, továbbá a védettséggel összefüggő korlátozásokról és kötelezettségekről és támogatásokról a települési önkormányzat (a fővárosban a fővárosi és a kerületi önkormányzat is) rendeletben dönt.

(4) Az önkormányzat - a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 5. § (1) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettségre figyelemmel - a helyi védettség településrendezési eljáráson kívüli megszüntetéséről szóló rendelet tervezetét tájékoztatásul megküldi a kulturális örökségvédelmi hatóságnak.

Megjegyzés: 2012-ben megszűnt a Kulturális Örökségvédelmi Hatóság, jogutódja a Forster Központ 2016 dec 31. napjával szintén megszűnt!

Ezért is indítottuk el petícionkat, melyben a rendszer helyreállítását követeljük:


https://www.peticiok.com/peticio_a_magyar_oroksegvedelmi_rendszer_helyreallitasaert

2013-ban Örökségvédelmi hatástanulmány készült a településen, melyben a következők olvashatóak:

"A fejlesztéseknél fontos az új létesítmények megfelelő építészeti eszközökkel való környezetbe illesztése, (mérsékelt tömegalakítással, hagyományos arányrendszerkialakítással, anyaghasználattal, stb.).

Az építtetők befolyásolása a történeti hagyományok megőrzésére és az igényes építészeti kialakításra nehéz feladat. Ennek egyik eszköze a helyi építési szabályzat, amely a telekalakítást, tömegformálást is szabályozza. A másik eszköze a meggyőzés, amelyben nagy segítséget jelenthet az építészeti tervtanács létrehozása. Dömsöd épített értékei megőrzése érdekében olyan akciókat kell indítani (pl. pályázati rendszerben), amely az épületek felújítására ösztönözné annak tulajdonosait.

A ma még esetleg védhető értékek fogyatkozása miatt tehát fontos feladat lenne a nagyközség megmaradt művi értékeinek feltérképezése, majd a védelem lehetőségének és módjának helyi értékvédelmi rendeletben történő rögzítése. Javaslatunk szerint törekedni kellene a nem országos, de még mindig meglévő karakteres, régi épületek és az általuk biztosított településkép értékeinek megőrzésére. Ezzel együtt azonban a védelem módját, mértékét lényegileg a település anyagi lehetőségei fogják meghatározni."

16507921_1476921045675658_8840963546754781173_n.jpg
28474759_nagykep.jpg
28348_20120815_22390005.jpg
28348_20120815_22390279.jpg
domsod_rk.JPG
p3160309.JPG
p3160286.JPG

Az új templom terveiről az egyház nem egyeztetett sem az önkormányzattal, sem a főépítésszel, sem a lakossággal. Kizárólag a kész terveket küldték meg az önkormányzatnak.


16463760_10202737650680317_6958930160249156957_o.jpg
16402540_10202737646720218_5062756858517326147_o.jpg
16487214_10202737648800270_2766856387944501918_o.jpg



A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3512203020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

funfun 2017.02.08. 15:13:02

Meglepődtem. Eljárás módján is, a híren is. Gondolom, lényegesen nagyobb lesz a templom. Kérdés, lesznek-e benne hívek? Lesz-e pap? Vagy csak egy kongó épület.
Az egyház építése nem új épületek emeléséből kellene, hogy álljon.

dabibá 2017.05.11. 17:59:42

Beer püspök úr szerint nem templomokat kell építeni, hanem közösségeket. Szóval a templom a régi, felújítva egy harangtoronnyal kiegészítve sokkal alkalmasabb lett volna az egyház és a hívek szolgálatára, mint az új. Ami nagyon is megosztja a híveket, a falu vezetését, s a lakosságot is. Sokan fel sem fogják, hogy mi fog történni rövidesen. Csak első dózer roham után döbbenek majd rá, hogy egy nagy érték tűnik el a faluból. Az új "templom" nem biztos, hogy a közösség építését fogja szolgálni. Eddig is sokan mentek el a hívek közül a szomszédos településekre, Ráckevére, Kunszentmiklósra, sőt Budapestre templomba.

Sós Károly 2019.01.03. 21:20:31

Vajon hová kerülnek majd tárgyai, oltára, értékes ablakai, stb ?

dali777 2019.11.09. 14:35:36

Környezetidegen, fantáziátlan és lelketlen terv.
süti beállítások módosítása