Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk


Geist-Reckmann Kastély - Kiscsákó

Varga Miklós, hol vagy???

2017. november 13. - Elherdált.Örökségünk

A vadászkastélyt ifj. Geist Gáspár 1864-ben  terveztette Ybl Miklóssal. Az elővárosi eklektikát reprezentáló tornyos épület párkánytartó fakonzoljai között vadásztémájú sgraffitoképek láthatók.Az 1760 óta Orosházához tartozó Gáspártelken, a kiscsákói Geist-majorban fekszik a földszintes épület. A…

Tovább

Bánffy Kastély - Válaszút

Egy darab Válaszútból a gödöllői Grassalkovich kastélyban

Az idén ismét 2 hetet töltöttünk el Bonchidán, és 2 év után végre sikerült bejutnunk a válaszúti Bánffy kastélyba is.  A kastély védett műemlék, a második világháború után államosították. Az 1960-as évek végén „restaurálták”, hogy iskolát rendezzenek be az épületben. Ekkor készült a vasbeton lépcső…

Tovább

Piarista Kastély - Mernye

DELTA-3N Kft. az "elkötelezett" #2.

A DELTA-3N Kft. 2006 óta (!!!) tulajdonosa a Mernyei Kastélynak. A cég elkötelezett az épített történelmi örökség védelme mellett, elhivatott a nemzeti értékeink megőrzése iránt az utókor számára. ->(Igen, tudjuk, hogy ezt már írtuk, de a cég honlapjáról kopipésztelünk, és ennél a kastélynál is…

Tovább

Svastics-Kladnigg Kastély -Szentgáloskér

DELTA-3N Kft. -> az "elhivatott" örökségvédő... Állítólag...

A DELTA-3N Kft. 2007 óta tulajdonosa a szentgáloskéri egykori Svastics-Kladnigg Kastélynak. "A társaság elkötelezett az épített történelmi örökség védelme mellett, elhivatott a nemzeti értékeink megőrzése iránt az utókor számára."-írják honlapjukon.A nagy elhivatottság ellenére, a kastély 10 éve…

Tovább

Somssich-Kastély és Somssich Kápolna

Somogysárd

A kastély műemléki védelem alatt ál, az önkormányzat tulajdonában és kezelésében van. 1993-ban a Belügyminisztérium tulajdonába került, itt képezték a lovas rendőröket egészen 2007-ig.Ebben az időszakban a kastély és az istállók állapota siralmassá vált, egyes gazdasági épületek állapota…

Tovább

Latinovits-József Kastély

Bácsborsód

1767-ben Latinovits József királyi tanácsos építtette késő barokk stílusban. Főhomlokzatán erősen kiugró középrizalitja timpanonnal fedett, benne a Latinovits-címer látható. Az épület műemléki védelem alatt áll, jelenleg lakatlan, nem látogatható. Műemléki állapotjelentés szerint: "Üresnek tűnő…

Tovább

Napjaink leglelkesebb "műemlékvédői"

Tiborcz, Mészáros, Pharaon...

A megszavazott 2017-es adócsomag alapján idén januártól százmillió euró, azaz több mint 31 milliárd forint összegig levonható lesz a műemléki épületek felújításának költsége a társaságiadó-alapból. Ez az intézkedés nagy mértékben meghozta nagyjaink kedvét a műemlék épületek,kastélyok felvásárlására,…

Tovább

Sajnovics Kastély - Tordas

Bérlőt keres Budapest Fővárosi Vagyonkezelő Központ Zrt!

Az örökségvédelmi rendszer helyreállításáért indított petíciónkhoz itt csatlakozhatsz:https://www.peticiok.com/peticio_a_magyar_oroksegvedelmi_rendszer_helyreallitasaert Nem sikerült hasznosítani, sem eladni, ezért a fővárosi önkormányzat koncepciót váltott, és a korábbi értékesítési tendereket…

Tovább

Keglevich kastély - Pétervására

Ti küldtétek...

A kastélyra Kovách Judit Regina hívta fel a figyelmünket. Műemléki védelem alatt áll, és sok más műemlékhez képest jó állapotban van, mivel "a 60-as években lelkiismeretesen felújítottak ( Mezőgazdasági Szakiskola működött benne, Majsányi László igazgatóságával, aki több évtized alatt az…

Tovább
süti beállítások módosítása