Elherdált Örökségünk


Jeszenszky Kastély - Csibrák

2018. július 17. - Elherdált.Örökségünk

Csibrákon legalább három műemlékként számba jöhető épület van, de egyik sem szerepel a műemlékjegyzékben.  A kastélyt Jeszenszky Miklós építette 1828-ban, de a pincék kő ajtókeretei, a barokk rácsok és a homlokzat egészének stílusa alapján korábbi lehet. Belsejében néhány szecessziós ajtó és…

Tovább

Vigyázó-Kastély - Nagyberki

A háború után a kastélyban hosszú ideig általános iskola működött. Ebben az időszakban, 1974-ben itt forgatták a Jutalomutazás című filmet. 1980-ban a Községi Tanácstól a Somogy Megyei Tanács vette át, ekkor került ide a Somogy Megyei Levéltár kihelyezett anyaga és ekkor újították fel az épület.…

Tovább

Rónay kápolna, Rónay Kastély és kúriák - Kiszombor

Eredetileg nem terveztük, hogy külön blogbejegyzést is írunk a kiszombori Rónay kápolnának, de mivel óriási közfelháborodást keltett, ráadásul egy hasonló sorsú kastély is tartozik a kápolnához, így mégis megkapják a jelüket a térképünkön. A kápolna a magyar állam…

Tovább

Széchényi–Wenckheim Kastély - Póstelek

Az emberi barbárság csimborasszója...

Ahogyan azt a gerlai Wenckheim kastély bejegyzése alatt megígértük, ma megkapja jelölését térképünkön a pósteleki Wenckheim kastély is. A képek talán elrettentőek, azonban mi egyáltalán nem gondoljuk azt, hogy a kastély teljesen menthetetlen, mint ahogyan a tulajdonos önkormányzat sem, mivel a…

Tovább

Gencsy Kastély - Balkány

A Gencsy-kastély szabadonálló, egyenletes, eklektikus épület. Balkányban található. A kastélyban 1951-től 2007-ig állami gyermekotthon működött, ahol állami gondoskodás alatt lévő kiskorú gyermekeket helyeztek el. 2009-ben a polgármesteri hivatal beköltöztetése volt tervben a felújítást követően, ám…

Tovább

Batthyány-Geist Kastély és kápolna - Kondoros

"ÉRTÉKMENTÉS" L.Simon módra, 202 millióért...

2016 decemberében írtunk először erről a kastélyról (a bejegyzés végén megtalálható). Megírtuk, hogy megújult a kastélykert, melynek átadó ünnepségén L. Simon László bejelentette, hogy 2016-ban 1 milliárd forint értékben újulhat meg maga a kastély is, a Nemzeti Kastélyprogram keretein belül. Már…

Tovább

Laszkári Kúria - Romhány

ELADÓ!!!

A műemléki védelem alatt álló kúria 1945 után a rendőrség épülete volt. 1980-tól mintabolt működött benne. Napjainkban az épület Önkormányzati tulajdon.  A kúria egy lezárt udvarban áll, nem látogatható. Eléggé romos, omladozó állapotú, a minimális állagmegóvási munkálatokat elvégezték rajta,…

Tovább

Somssich-Kastély és Somssich Kápolna

Somogysárd

A kastély műemléki védelem alatt ál, az önkormányzat tulajdonában és kezelésében van. 1993-ban a Belügyminisztérium tulajdonába került, itt képezték a lovas rendőröket egészen 2007-ig.Ebben az időszakban a kastély és az istállók állapota siralmassá vált, egyes gazdasági épületek állapota…

Tovább

Szent Márton katolikus templom és harangláb - Dömsöd

A váci püspökség kéri a helyi védettség meszűntetését, eldózerolnák a templomot

Az FME (Fiatal Műemlékvédők Egyesülete) oldalán bukkantunk a hírre, miszerint templomrombolás van készülőben Dömsödön.A helyi védelem alatt álló katolikus templom védettségének feloldása, a váci püspökség kérésére, február 15-ével léphet életbe. Ezután a jelenlegi templomot eldózerolnák, és új,…

Tovább

Sajnovics Kastély - Tordas

Bérlőt keres Budapest Fővárosi Vagyonkezelő Központ Zrt!

Az örökségvédelmi rendszer helyreállításáért indított petíciónkhoz itt csatlakozhatsz:https://www.peticiok.com/peticio_a_magyar_oroksegvedelmi_rendszer_helyreallitasaert Nem sikerült hasznosítani, sem eladni, ezért a fővárosi önkormányzat koncepciót váltott, és a korábbi értékesítési tendereket…

Tovább