Elherdált Örökségünk

Traktér - Olaszliszka

Pálos kolostor

2019. július 02. - Elherdált.Örökségünk

Perényi Imre 1504-ben a terebesi pálos szerzeteseknek adományozta Olaszliszkát azzal a feltétellel, hogy építsenek kolostort. 1508-ban fel is épült a kolostor. A XVII. sz. elején királyi dézsmaszedők érkeztek a községbe. Éveken keresztül ebben az épületben laktak. A 18. században postaállomást, a 19. sz.-ban vendégfogadót hoztak itt létre (az utóbbi miatt nevezik ma is "Traktér"-nak). A lovak elhelyezésére a hátsó udvarban két nagy istálló szolgált. Vendégfogadójában kezdődött el Mikszáth Kálmán: Különös házasság című regényének története. Dr. Szenes Andrea anyai öröksége (több mint 60 éve a család tulajdona). 2012-es (!!!) nyilatkozata szerint "ragaszkodik hozzá. Az elkövetkező két év tervei között szerepel a felújítása, múzeumban, vagy kultúrközpontban gondolkodik."

olaszliszka_trakter_fotok.jpgfotó: https://olaszliszka.zeneter.hu/

2004-ben helyi védelem alá helyezését indítványozták. 2011-ben, 1 évre műemléki védelmet kapott, amit meghosszabbítottak.

Szenes Andrea, a híres műsorvezető ragaszkodik ahhoz, hogy hasznosítani akarja az épületet, pedig az önkormányzat sokáig bízott benne, hogy a nagyon rossz állapotú épületet nekik adományozza a Szenes család, ők pedig – terveik már lennének – pályázati pénzekből felújíttatnák, s kulturális vagy turisztikai céllal hasznosítanák. - olvasható a BOON 2012. 08. 15.-i írásában.

A helyiek már 7 éve attól tartottak, hogy egyetlen telet sem él túl az épület, ám a kolostor azóta is tartja magát.

Fotók: J.J.A. 2019. 06.01 

61888371_675773102879821_4312999643177811968_n.jpg

65735494_1133780883493672_4043789740149833728_n.jpg

61735977_675773989546399_5187266981039964160_n.jpg

61286519_675773259546472_4885923193560236032_n.jpg

62034203_675773202879811_2137109210331086848_n.jpg

61495813_675773846213080_4631414933521694720_n.jpg

65821404_2665032493518435_4548525225804824576_n.jpg

61781990_675773809546417_6515379793628758016_n.jpg

61413460_675773676213097_6209675493357125632_n.jpg

61860012_675773549546443_3496438416457859072_n.jpg

61914089_675773622879769_8859758409063333888_n.jpg

65707108_2218615884912360_8404984697414746112_n.jpg

61442301_675773726213092_6376146295446306816_n.jpg

61614459_675773446213120_7222809487655043072_n.jpg

61433313_675773759546422_3244594170014203904_n.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr214922726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.