Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Andrássy-kastély - Monok

2019. június 20. - Elherdált.Örökségünk

1750 körül épült a monoki nagy- vagy Andrássy-kastély. Az egyemeletes, Andrássy György által építtetett barokk palotát a XIX. században klasszicista stílusban átalakították. A kastélyt a XIX. századig a tulajdonosok lakták, Andrássy György 1881-ben bekövetkezett halála után az épület magára maradt, és lassan pusztulásnak indult. A már rossz állapotú ház 1936-ban a monoki római katolikus egyház tulajdonába került, iskolát alakítottak ki benne, amely 2010-ig működött. Jelenleg a melléképületek funkcionálnak iskolaként. A kastélyban található kápolna felújítása most kezdődik pályázati pénzből, mivel az az egyház tulajdona, míg a kápolnát magába foglaló kastélyépület (önkormányzati tulajdon) érintetlen marad, pedig ha más nem, a díszterem igazán megérdemelné. Védett műemlék.

61768004_675133256277139_6728091145634578432_n.jpg

61760603_675133359610462_3599402212905713664_n.jpg

A monoki uradalom Monaky Anna és Andrássy Mátyás házassága révén az 1600-as években az Andrássy család tulajdonába került. A család ezt követően a Monaky dinasztia 1370 körül épült kastélyában lakott, azonban a nemesi rang kiérdemlése után, a 17. század közepén gróf Andrássy György egy nagyobb és újabb kastély építéséről határozott. Az egyemeletesre tervezett barokk palota építésének idejét a művészettörténészek az 1750-es évekre teszik. A kastélyt a kor igényeinek megfelelően 1760 és 1780 között emelettel és szárnyépületekkel bővítették. Ekkor készült a kastély földszinti kápolnája és az emeleti díszterem is. A 19. században klasszicista stílusban átalakították.

A főhomlokzat szimmetrikus elrendezésű, két-két sorban hét-hét ablak néz a kertre. A hátsó homlokzat 2+5+1+5+2 tengelyes ablakosztású. A homlokzatokat osztópárkány tagolja. A főépülethez hátrafelé szárnyépület csatlakozik. A kapubejárattal szembeni nagy földszinti terem az ellenkező oldalon a belső udvar felé nyílik.

andrassy_kastely_monok.jpg

61465411_675133186277146_4501102000808656896_n.jpg

65256257_764714860590449_3607551690011574272_n.jpg

61467250_675133319610466_2917194980613160960_n.jpg

61571801_675133419610456_6435701858160869376_n.jpg

61454986_675133742943757_309315573198618624_n.jpg

A XVIII–XIX. században az épület földszintjét a személyzet és kevésbé fontos helyiségek foglalták el, földszinti szobái, termei fiókos donga és csehsüvegboltozatúak.


61572900_675133582943773_2232821572974936064_n.jpg

61631773_675134262943705_1398441570620932096_n.jpg

61561374_675133859610412_940845807760834560_n.jpg

61448448_675134346277030_1330783182735278080_n.jpg

61801311_675134446277020_4412241158973947904_n.jpg

61217186_675135172943614_230997935477751808_n.jpg

A reprezentatív termeket az emeleten alakították ki. Innen nyílt a díszterem, a lakosztályok, a könyvtár és a kápolna karzata. Az épületben az egyes helyiségeket részint az udvari oldalon végigfutó folyosóról közelítették meg, részint a díszteremből két irányba, egymásba nyithatóan folytatódott a teremsor.

Az ovális alakú díszterem (ami nem kerül felújításra) rokokó falfestése a XVIII. századi magyarországi képzőművészet egyik jeles alkotása. Mennyezetét és oldalfalait rácsok, kartusok és ballusztrád korlátos festett erkély díszítik. A mennyezetre festett korlát mögül egy rokokó dáma és púderes parókájú gavallérja tekint le ránk. Más részén pipázó, poharazgató, zenélő, magyar dolmányos alakokat fedezhetünk fel. A terem négy sarkán a művész a négy világtájat ábrázolja allegorikus formában. Ezek igen lepusztult állapotban maradtak meg. A világtájak közül Európa fiatal nő alakjában mutatkozik, formái még felfedezhetők. A másik két világrészből csak egy teve, illetve egy ló figurája ismerhető fel. A mennyezet közepén festett laternanyílásból géniuszok tekintenek le, az ablaknál csillagokkal a feje fölött Szűz Mária tűnik fel. A világi alakok talán az Andrássy család tagjait rejtik. A díszterem alkotója valószínűleg azonos az edelényi kastély és a tőketerebesi pálos templom mennyezetének festőjével.

61288248_675135462943585_2904020288691765248_n.jpg

65320239_2360152700708932_6254717047318511616_n.jpg

64473793_1164025420457969_4379707344347463680_n.jpg

61999810_675135289610269_837959728746201088_n.jpg

64669005_440023086843428_2036951543650975744_n.jpg

64682233_698858877234263_8160403725999931392_n.jpg

61559420_675135349610263_1467082552534630400_n.jpg

64605422_322808468661012_1837264276243349504_n.jpg

65133461_654036941736575_830033220572545024_n.jpg

64495938_2284699948233388_8164384503553327104_n.jpg

Az oldalszárny földszinti kápolnáját Andrássy István építtette 1770–71-ben. Ekkor készült a kápolna kupolaterét kitöltő mennyezeti freskó is. A helység szakrális jelentőségű részei a földszinti folyosóról, míg a karzat az emeleti folyosóról közelíthető meg. A kápolna eredeti formájában maradt fenn, amelyet művészi értékű rokokó falképek és berendezési tárgyak díszítenek. Itt őrizték korábban Szent Orbán vértanú ereklyéit. Az 1771 március 18-án Vatikánban kiadott okirat szerint Szent Orbán földi maradványait egy valódi oroszlánlábakon álló ereklyetartóban küldte Monokra XIV. Kelemen pápa gróf Andrássy István kérésére, aki abban bízott, hogy Orbán megvédi majd szőlőit a fagykártól és a jégesőtől.

64415409_310109033276876_95490647842095104_n.jpg

61308256_675135002943631_2122795252564623360_n.jpg

62059664_675134499610348_7491206396323561472_n.jpg

64732683_438106246769063_2746560229205344256_n.jpg

64720427_916158145388636_8941047747541204992_n.jpg

64687504_323046741913487_1333715099210219520_n.jpg

64697053_2565530510125385_7047439861220900864_n.jpg

61582671_675134749610323_1778458378595467264_n.jpg

65103924_528044704399274_3655211584885620736_n.jpg

61462302_675134622943669_5755807478642114560_n.jpg

64518578_716155315521137_7636584145870651392_n.jpg

dsc_0554.jpg

dsc_0556.jpg

61655903_675135136276951_6566856557219282944_n.jpg

65260847_387506035215236_5978544267864309760_n.jpg

65461620_2143537935936684_6963619154918113280_n.jpg

Fotók: J.J.A. 2019. május

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8914903578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása