Elherdált Örökségünk

Egy maroknyi önkéntes, akik pénz nélkül is csodát tettek

"Elnökkisasszonyi levél"...

2019. május 30. - Elherdált.Örökségünk

Akik ismernek, jól tudják, nem vagyok egy korán kelő típus (sőt!), de ma reggel már 7 óta csak a tegnap átéltek járnak a fejemben. Nem egészen egy éve utaztunk először Szentgáloskérre, hogy megnézzük a Svastics-sírkápolnát, és habár végtelenül idealista vagyok, gond nélkül figyelmen kívül tudom hagyni ezt az úgynevezett "VALÓSÁG" dolgot, arra azért még én sem számítottam, hogy kevesebb mint egy év múlva már MNL Somogy Megyei Levéltárában számolunk be az elmúlt időszakról, majd a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum -ban kiállítást nyitunk meg. A "MI" kiállításunkat, amit egy csapat elszánt önkéntes hozott létre teljes egészében társadalmi munkában.
Nem tudok aludni, úgyhogy inkább leültem írni, hogy megköszönjem ezt a csodát, amit ebben a világban, ebben az országban, egyetlen forint nélkül hoztatok létre.

61567340_2484188941593890_4588730857044312064_n.jpg

Kiss Norbert Péter!

Köszönöm, hogy a figyelmünkbe ajánlottad a kápolnát, hogy lelkesen kiautóztál hétvégente is Szentgáloskérre ,vezetted a jótékonysági sétákat, nagy részt vállaltál a szervezésben, a történeti kutatásokban és "igazgatóhelyetteshez nem méltó módon" a kezedet sem féltél bekoszolni a kripta feltárásakor!
20180923_151241.jpg
Varga Máté!

Nélküled biztosan nem ment volna! Köszönöm, hogy megkerestél, hogy jöttetek, hogy szervezted a leletek szakszerű feltárását, majd azok kezelését. Köszönet a munkatársaidnak is, akik bekapcsolódtak a feltárásokba, drónfelvételeket, dokumentumfilmeket készítettek, és persze külön köszönet Őszi Zoltánnak, hogy felvetette a kiállítás létrehozását. 

20180923_140947.jpg

Buzár Ágota!

Elképesztő az a "szerelem" és szakértelem, amivel a munkádról beszélsz! Napokig tudnánk hallgatni!
Köszönjük a munkát, amit munkatársaddal Bernert Zsolttal végeztetek. Köszönjük, hogy nevet adhadtunk a maradványoknak, és ennek köszönhetően arcot társíthattunk hozzájuk. Igazi élmény volt, és ne aggódj, azonnal szólok, ha lesz még hasonló!

61612485_2484189048260546_347861431506436096_n.jpg

Szabó Péter!

Polgármester Úr!
Nagyon köszönöm a közvetlenséged, a pozitív hozzáállásod, hogy még a gyógyvízből is kijössz a kedvünkért, és azonnal megoldod a felmerülő problémákat. Köszönet a rengeteg segítségért, amit tőled, munkatársaidtól és a község lakosaitól kaptunk!

20180923_194448.jpg

 Bár a tegnapi napon sajnos nem tudtak jelen lenni, nagyon köszönjük a sok-sok segítséget Dr. Svastics Egonnak és családjának...

20180923_141831.jpg

...valamint külön köszönet az eredeti dokumentumokért, és a rengeteg segítségért Kacskovics Gyuszi bácsinak!

44796523644_f9603ed942_o.jpg

Köszönöm a MNL Somogy Megyei Levéltára, a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum vezetőségének és minden dolgozójának a közreműködést.

Nem utolsó sorban pedig köszönjük mindenkinek, aki csak egyszer is segített nekünk, ellátogatott a kápolnához, vagy akár csak egy megosztással is segítette a munkánkat!
Köszönöm, hogy önzetlenül, önkéntesként, ellentételezés nélkül is jöttetek, a kápolnának szenteltétek az időtöket, tudásotokat! Nézzétek meg honnan indultunk, és hová jutottunk! Ebben a világban, ebben az országban, egyetlen forint nélkül... Köszönöm, hogy hála nektek továbbra sem kell figyelembe vennem "A VALÓSÁGOT"!

Köszönettel:
                       Németh Györgyi

AHONNAN INDULTUNK
37838798_2046639182318544_7849325949194600448_n.jpg

dsc08129.png
kicsi.png

20180923_144251.jpg

20180923_150359_1.jpg

20180923_150150.jpg

20180923_140702.jpg

20180923_150618.jpg
...ÉS TEGNAP

svastits_kiallitas_plakat_2019.jpg

61320158_2484189838260467_4010001155122790400_n.jpg

61021288_2484189448260506_2073195235063627776_n.jpg

61268723_2484189534927164_6537289302273949696_n.jpg

20190529_165341.jpg

20190529_162339.jpg

20190529_164732.jpg

20190529_164915.jpg

20190529_164930_1.jpg

20190529_165006.jpg

20190529_164619_1.jpg

61247595_2484189184927199_8719055666993430528_o.jpg

61342525_2484189278260523_376136352267239424_n.jpg

20190529_164243.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2214869236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2019.05.30. 10:40:53

Ritka madár. Le a kalappal a résztvevők előtt.