Elherdált Örökségünk

Csapody Kastély - Ádánd

2016. december 27. - Elherdált.Örökségünk

A Balaton nyüzsgő déli partjától alig pár kilométerre délre Ádándon található a 2007 óta üresen álló Csapody Kastély. A műemléki védelem alatt álló kastély állapota folyamatosan romlik.  2011-ben az Országos Roma Önkormányzat mezőgazdasági képzésnek is helyet adó oktatási központot akart itt kialakítani. Hogy miért nem került rá sor, nem lehet tudni. A pusztuló kastélyt jelenleg 900 millió forintért árulják.
20140909somogyi-kastelyok4.jpg

Az épület a Perneszi család XVII. századi kastélya helyén épült 1820 és 1827 között, klasszicizáló későbarokk (copf) stílusban. Építtetője, Csapody Pál volt a község utolsó (jobbágyfelszabadítás előtti) földesura. A szabadságharcban nemzetőr századosként vett részt. 1849. március 2-án Roboz István író volt a vendége, aki itt, az ősfákkal körülvett, romantikus kastélyban írta a Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett című versét.

1850-ben Csapody Pálnak híres telivér méneséből összeállított ötösfogat szállította Ferenc József császárt Kaposvárról Keszthelyre, gróf Festetics Taszilóhoz. Említésre azért érdemes ez az eset, mert egy hajtásban tette meg az utat, ami 85 kilométer. Csapody (súlyosabb testalkata ellenére) maga is jó lovas, remek fogathajtó – és kiváló lótenyésztő volt. Ma is áll az uradalmi istálló épülete és ezzel átellenben a valamikori (feltételezhető) kocsiszín, amelyet a világháború előtt marhaistállónak használtak.

Csapody Pál halála után, 1856-tól több birtokosa is volt a kastélynak, így gróf Wickenburg, majd a Tallián család, később az osztrák Satzger család vásárolta meg a kastélyt és annak birtokait, melyeken kiterjedt gazdálkodást folytattak nemzedékeken át, jelentős részt vállalva a falu felvirágoztatásából.

A II. világháború alatt a Satzger család külföldre menekült. Üresen maradt kastélyukat napok alatt kifosztották, értékes berendezését széthordták, az épület is megrongálódott. A háború után után a kastélyt és birtokait államosították, majd itt kezdődött meg a mezőgazdasági szakmunkásképzés. A páfrányfenyőkkel és piramistölgyekkel beültetett, híres kastélypark nagyrészt elpusztult – helyén ekkor mezőgazdasági gépállomás és szocialista stílusú barakkházak épültek. 1980-85 között a kastélyt átépítették, akkor egyszerűbb tetőzetet kapott, 2000. nyarán pedig belső átalakításra került sor. 2007-ben megszűnt a Csapody kastélyban működő Mezőgazdasági Szakiskola – a kastély azóta üresen áll.

 Forrás: adand.hu
a-kastely-hatso-resze_nyito.jpg

1001_1.jpg

img_0644.jpg

img_0650.jpg

img_0651.jpg

 

img_0649.jpg

3409_20100618_10555421.jpg

3409_20100618_10561939.jpg

img_0648.jpg

3409_20100618_10570219.jpg

img_0647.jpg

folyoso_1_cikkbe.JPG

img_0643.jpg

a_pince_egy_resze.JPG

img_0642.jpg

img_0652.jpg

img_0653.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7412075889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.