Elherdált Örökségünk

Ha hagyják, segítünk!

2016. november 12. - Elherdált.Örökségünk

2016 augusztusában önkéntesként, egy egész hetet tölthettünk el egy magyar kastélyban. Napi 8 órában, kemény fizikai munkát végeztünk azért, hogy segítsünk létrehozni a Művészetek és Mesterségek Központját. A központ azzal a céllal jött létre, hogy 5 éven keresztül kiállításoknak, koncerteknek, szakmai workshopoknak helyet adva látogatókat vonzzon a kastélyba, segítse a kastély felújításához szükséges pénz előteremtését.

Mielőtt bárki túlságosan örülni kezd, el kell mondjuk, ahhoz, hogy segíthessünk, át kellett lépnünk Magyarország határait. Saját költségünkön utaztunk, minimális összeget, de fizettünk a szállásért, étkezésért, és napi 8 órát dolgoztunk önkéntesként. Ezt szívesen megtennénk határ átlépés nélkül is, ha hagynák! Addig pedig, amíg itthon nem változik a rendszer, utazunk oda, ahol szükség van ránk és elfogadják a segítségünket!

A fénykorában Erdély Versailles-aként számon tartott bonchidai Bánffy kastély a 16. századtól fokozatosan épült és a 19. század közepén nyerte el végleges formáját. Több épületet foglal magába: a főépületet, a Miklós kastélyt, a volt konyhaépületet, az istállót, valamint a kapuépületet és a malmot.Építéstörténetének legjelentősebb korszakai a reneszánsz és a barokk kor.

1944 őszén a visszavonuló német csapatok kifosztották és felgyújtották a kastélyt, berendezése, könyvtára, valamint híres portrégalériája elpusztult. Belső tereinek gazdagságáról korabeli fényképek tanúskodnak.

Az államosítás, a nem megfelelő hasznosítás, az állagmegóvás hiánya az épületek állapotának gyors leromlásához vezetett.  A „társadalmi tulajdonba” került kastély helyiségeit sok mindenre fel lehetett használni, az istállóban kultúrház volt egy ideig, boltok, raktárak, szükséglakhelyek kaptak helyet a boltozott földszinti helyiségekben. A hatvanas években a Bukaresti Műemléki Igazgatóság a romos főépületet megerősíti, betonból öntött gyűrűvel és födémekkel, valamint új fedélszékkel és héjazattal kísérelte meg konzerválni, de a helyreállítási munkálatokat anyagi fedezet hiányában hamarosan beszüntetik.

Azóta a kastély épületei építőanyag raktárként, a park pedig tüzelőként szolgáltak. Súlyosan károsult voltát hivatalosan bizonyítja, hogy a World Monuments Fund 2000-ben felvette a világ 100 legveszélyeztetettebb épületének listájára.

Erdély legnagyobb kastélyát a Bánffy család visszaigényelte, és vissza is kapta a Román Államtól

Mérete, építészeti és történelmi értéke, valamint károsodásának mértéke miatt a kastély felújítása és használata összetett feladat, amelyet csak megfelelő, hosszú távú stratégia alkalmazásával és nemzetközi együttműködéssel lehet sikeresen teljesíteni, ezért a Bánffy család 40 évre a Transylvania Trust Alapítványnak adta hasznosításra az ingatlant. Az alapítvány vállalta, hogy 40 év alatt teljes egészében helyreállítja, reastaurálja a kastélyt.

A helyreállítási munkálatok megkezdését a bukaresti Kulturális Minisztérium és a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közötti, 1999-ben aláírt egyezmény tette lehetővé. A Transylvania Trust Alapítvány és az Institute of Historic Building Conservation, mint a kastélyban létrehozott  Épített Örökség Helyreállító Szakképző Központ szervezői, biztosíthatják az épületegyüttes minőségi felújítását és hosszú távú védelmét.

Óriási élmény volt számunkra a kastélyban eltöltött hét, mivel egy fél- egy órás séta során, az ember fel sem fogja, micsoda elképesztő munkát végeztek már el eddig is az alapítvány szakemberei. Nagyon messze még a vége! Elképzelhetetlen, mennyi munkaórára, pénzre, önkéntesre lesz még szükség a következő években, de az, hogy az egész épületegyüttes tető alatt van, ami megvédi a kastélyt a további állagromlástól, az, ahogyan a megsemmisült boltozatokat hihetetlen szaktudással építik újjá, egész egyszerűen lenyűgöző! Reményre, büszkeségre, mosolyra ad okot!

 

Művészetek és Mesterségek Központja

Szeretnénk elérni, hogy határon belül, Magyarországon is lehetőségünk legyen ehhez hasonló projektekben részt venni. Ehhez persze elengedhetetlenül szükséges lenne, egy megfelelő örökségvédelmi rendszer kialakítása!

Bővebb információk:

http://transylvaniatrust.ro 
http://lakberinfo.hu/otthonok/epiteszet/2016-10-05-a-megujult-bonchidai-banffy-kastelyba-koltozott-a-muveszetek-es-mestersegek-kozpontja/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr811955837