Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Egy magyar nyugdíjas, aki napi 5 órában építi pusztuló műemlékeinket

Szűcs Pál, nyugállományú rendőr alezredes

2018. január 15. - Elherdált.Örökségünk

Néhány hete, anyaggyűjtés közben bukkantunk rá Szűcs Pál munkásságára, és azonnal tudtuk, muszáj lesz megosztanunk. Gyorsan kapcsolatba is léptünk vele, hogy a mai, kissé rendhagyó blogbejegyzésünket elkészíthessük!

Szűcs Pál 1946-ban született Nemesnádudvaron. Szülei juhászok voltak, sokat vándoroltak, így iskoláit több intézményben végezte. Kőművesként egy ideig Budapesten dolgozott, majd Pécsre került. Itt úgy döntött, rendőrnek áll, és végül 36 évet töltött el a rendőrség kötelékében. Mielőtt alezredesként nyugdíjba vonult volna, "rugóláb seriffként" vált híressé. Becenevét onnan kapta, hogy ha kellett, háztetőkön át ugrálva is üldözte a gyanúsítottat.
Napjainkban, napi 5 órában építi újjá romos műemlékeinket, és valószínűleg ő lehet az ország legtöbb kastélyát birtokló nyugdíjasa :)

26232285_518705835166893_435903610763643139_o.jpg

Hobbijával nyugdíjba vonulásától, 2003-tól foglalkozik nap mint nap. Jelenleg a 13. makettjét készíti gyufaszálakból.

Kégl Kastély - Csalapuszta

927_20100308_10154556.jpghttp://elherdaltorokseg.blog.hu/2016/11/24/kegl_kastely_csalapuszta

12308642_101341853569962_7635905838450376144_n.jpg

12309550_101341153570032_2537105556400358861_o.jpg

12309742_101342043569943_7287190232847121523_o.jpg

12304037_101341650236649_6190112446792854049_o.jpg

12265811_101342836903197_6073275119058198888_o.jpg

12291916_101340050236809_5019681329568935820_o.jpg

12289549_101340280236786_572314788470467942_n.jpg

12310430_101342096903271_8934777095956133383_n.jpg

12304532_101342006903280_7414298859790922011_o.jpg

12783706_195784860792327_146713312488919633_o.jpg

12513684_195784934125653_3106347226347457673_o.jpg

12794721_195784980792315_5148952536322873160_o.jpg

Nagyon érdekelt, hogy miért éppen kastélyok építése mellett döntött?
Szűcs Pál: Kiskoromtól kezdve mindig érdekeltek a várak, kastélyok. Amikor láttam, hogy mennyi szebbnél szebb, elhanyagolt kastély van az országunkban, akkor döntöttem a kastélyok mellett. Azok közül azonban csak azokat készítem el, melyeknek tornyai, vagy bástyái vannak.

Schossberger Kastély, Tura

tura-.jpg

12308129_101325310238283_8712675053070598431_o.jpg

12308209_101325320238282_6115503392110939701_o.jpg

12273698_101325273571620_4099142473231737140_o.jpg

12309640_101325180238296_1178584585847611966_o.jpg

12308160_101325173571630_8938376315328335687_o.jpg

Az épületeket, minden alaprajz nélkül készítem, csakis a személyes látogatásom alkalmával készített fotók, emlékezetem alapján.

Hoyos Kastély, Lad

7162_20160501_083701_2682e44a1118578d2d17206d0c6978994dc2e5af.jpghttp://elherdaltorokseg.blog.hu/2016/12/12/hoyos-kastely_lad

12238241_101337736903707_4923788134508851928_o.jpg

12309770_101336576903823_5202983773000501891_o.jpg

12265876_101336596903821_3253883494501330960_o.jpg

16132_20140402_154235.jpg

12314162_101337693570378_4362367157477978988_o.jpg

11080839_195784750792338_979432071165295916_o.jpg

12307547_101337603570387_967975287599985157_o.jpg

12310004_101337610237053_1031986036846362427_o.jpg

"Minden nap reggel kilenckor kezdek, a reggeli után. Fél egykor állok fel az munkaasztaltól és egy kis séta következik a városban a feleségemmel. Hazérkezés után körülbelül fél ötig dolgozom, addig van most világos. Pihenés nincs, karácsony és ünnepnapok sem kivételek." 
Egy alkotás elkészítése 12-16 hónapot vesz igénybe, a legtovább a bajor királyi kastélyon dolgozott, két év alatt több mint 36 ezer darab gyufaszálat használt fel. 

Mikosd Kastély

10408801_120823888288425_8983566075242377365_n.jpghamarosan a blogon

16992169_382257018811776_6370465020720624486_o.jpg

16903134_382257178811760_222000951025714468_o.jpg

17015955_382257098811768_4876624816229131879_o.jpg

16903131_382256945478450_487228221728614398_o.jpg

17017164_382256935478451_5968766557114596123_o.jpg

16905016_382256928811785_4170924900007681036_o.jpg

16992324_382256988811779_5698654338469924310_o.jpg

16991971_382256992145112_8517894581908043649_o.jpg

Andrássy Kastély, Tiszadob


andrassy-kastely_3.jpg

12274527_101334576904023_2308360375317986561_n.jpg

11223936_101334566904024_655807293731317618_o.jpg

12309971_101334946903986_4277004237259857223_o.jpg

12314116_101334606904020_4115670143229710113_n.jpg

12316154_101334870237327_3152380046096054445_n.jpg

12273698_101334916903989_7803779798607815058_o.jpg

12310077_101334716904009_7040596215170328375_o.jpg

Stefánia Palota

Jelenleg a Stefánia Palotán dolgozik, elkészítésének 2016 december elsején állt neki, mely jelenleg hetvenöt-nyolcvan százalékos készültségi állapotban van. Sietnie kell, mert május másodikán kiállítása nyílik Budapesten, a Honvéd Kulturális Központban. Eddig 16 500 gyufát és más faalkatrészt használt fel.
Egy különlegessége is lesz a mostani épületnek. Kívül vakolat díszítést kap, amely majdnem körülveszi az egész épületet. Még három hónapnyi munka vár a mesterre: lépcsők, korlátok, járdák, kandeláberek készülnek.

26239207_522769734760503_7530473251025414549_n.jpg

26730960_522769668093843_6838879107293553015_n.jpg

26804876_522769651427178_5688400941192991188_n.jpg

26231371_522769648093845_8247693278186989300_n.jpg

19400544_437823106588500_4281467413656023794_o.jpg

22218282_481102652260545_6489911679124013918_o.jpg

20139911_451083981929079_783920334338108667_n.jpga Stefánia palota emeleti ablaka a makettemhez. Mérete: 14x7 cm.

19905081_447589855611825_9151598722349769933_n.jpg

19400140_437823233255154_8261274790514500471_n.jpg

19390804_437823189921825_3425181169319972060_o.jpg

19417195_437823709921773_1702413197945176427_o.jpg

19399188_437823516588459_7144036196674745495_n.jpg

21731281_473034653067345_3210627012446507185_n.jpg

22539671_485649845139159_8632993501463486721_n.jpg

24294365_502778946759582_278174997504761458_n.jpg

Az eddig elkészült makettek listája:

Bajor családi ház,
Skót kastély,
II.Lajos Bajor királyi kastélya,
Baranya megyei Rendőrfőkapitányság épülete,
Pécs városi Rendőrkapitányság epülete,
a Pécs Rendőrkapitányság Fogda épülete,
Turai kastély,
Tiszadobi kastély,
Székesfehérvár-Csalapusztai kastély,
Ladi kastély,
Rumi kastély,
Mikosd kastély,
most készül a Stefánia Palota,
kövekező ezután a Székesfehérvár- Kisfaludi kastély.

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7413577291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.01.16. 19:14:22

Le a kalappal. Az összessel.

Arany István 2018.01.17. 15:11:48

Valami csodálatos ... remekek ! Szívből Gratulálok !!!

Ad Dio 2018.01.20. 22:56:08

:-o

Aztanemjóját...

CsakEgysrác 2018.01.21. 13:20:32

Instagram, Pinterest fel kéne tölteni, esetleg ami értékesítésre vár www.etsy.com. Nagyon sok pénzt adnának ilyenekért külföldi emberek. Megprobálkoznék amazon, ebay.

Elherdált.Örökségünk 2018.01.21. 15:19:33

@CsakEgysrác:
Vannak az életben dolgok, amik nem eladóak!
Például ezek a makettek! ;)

Kalasz2 2020.07.12. 14:58:19

Ezek csodák! 2019-ben kaptam egy baráti felkérést, hogy rajzoljak meg Trianon 100 kiállításhoz a környező országokban lévő kastélyokat, tájakat. Ahogy haladtam a munkával, megdöbbentő volt látni a pusztulásukat. Ahol kint jártam ott a pusztuló kastélyokról csak azt mondta a helytörténész: ezek a térdig érő kastélyok. Főleg saját fotóim alapján dolgoztam. A járvány ideje alatt 90 rajzot készítettem el, remélem a kiállítás idén (2020) ősszel megnyitható lesz. - Amit Ön csinál, az számomra fantasztikus, Ön újraépít olyan épületeket, amelyek már szinte megmenthetetlenek! Hosszú egészséges életet kívánok!
süti beállítások módosítása