Elherdált Örökségünk

Elherdált Örökségünk

Nedeczky Kastély - Balatonederics

Fekete-kastély - Az öngyilkosságok kastélya

2016. november 18. - Elherdált.Örökségünk

Balatonederics külterületén, elvadult kastélyparkja közepén áll a Fekete-kastély, amelyet a nedeczei Nedeczky család építtetett. Nevét tetejének egykori fekete színéről – mások szerint a feketére festett ajtóiról-ablakairól – kapta. Az itt történt események azonban más megvilágításba helyezik ezt a nevet.

A felső kastélyt Nedeczky Jenő emeltette, s a hagyomány szerint ő maga is tervezte 1880-1881 körül. Az épületet lejtős terepre húzták, egyemeletes tömbjéből az oldalhomlokzat háromszintes tornya emelkedik ki, ezek ablakaiból a Balaton fényes sziluettje látható. Falait az eklektika és a historizmus korának díszítő elemei: a bábos korlát, a félkörívesen záródó hangsúlyos szemöldökpárkányokkal, timpanonokkal koronázott ablakok, a sarokarmírozás, a ritka-konzolsoros főpárkány gazdagítják. A romantikus hangulatot a park hatalmas fái egykor még festőibbé tették. A család korábbi lakhelye, a délebbre fekvő, kevésbé reprezentatív alsó kastély már kicsinek számított, az új rezidencia felépülését egy esküvő is sürgette: Nedeczky Jenő 1881. február 26-án vette el unokahúgát, Nedeczky Emmát és a pár már ebbe az épületbe költözött. A korabeli térképeken jól látható, hogy a jelenleg ismert kastély tömbje és parkja megegyezik az eredeti kialakítással. 

29454_20110901_08210196.jpg

Nedeczky Jenőt kora erőteljes jellemként és igazi lázadóként emlegette, aki ellenezte az abszolutizmust és a császári hatalmat, mely miatt Habsburg-ellenes összeesküvés vádjával le is tartóztatták, csak úgy, mint testvérét.Bár mindkettejüket felmentették, Jenő büszkesége későbbi súlyos betegségével már nem tudott megbirkózni, 1914-ben, 74. születésnapján a kastélyban követett el öngyilkosságot.

Nem ezt volt azonban az épülethez kötődő egyetlen tragédia. 1912-ben egy féltékeny helyi gulyás itt ölte meg szeretőjét, a család szakácsnőjét, majd a később ideköltöző Vág Jenő pesti ügyvéd is itt vetett véget életének, miután megtudta, hogy felesége mást szeret - csakúgy, mint utóbbi szeretője, miután megtudta, hogy a nő ismét továbbállt.A fekete özvegynek is nevezett nő egy nyugalmazott miniszteri főtanácsosnak adta el a kastélyt, aki a második világháború során kettős hírszerzőként dolgozott. Mikor a németek ezt megtudták, ő is öngyilkos lett.


Az elmúlt években, a kastélyt körülvevő növényzet majd hogy nem megközelíthetetlenné (és fényképezhetetlenné) tette a kastélyt.
Az ablakok nagy része üvegtelen, a nagyterem (a gyereküdülőkorban étkező?) egy válaszfala ledőlt, mindenütt sittdombok, tégla- csempe- és faltöredékek, van, ahol a tető alatti födém átlyukadt.
A kertkapu tárva-nyitva, belépve szemétlerakót kezdtek kialakítani...

A műemléki védelem alatt álló épületet jelenleg is eladásra kínálják, a 12 és két félszobás, 840 négyzetméteres kastély a 12 ezer négyzetméteres területtel, hosszú évek óta 220 millió forintért keres gazdát.

 

6690_20090310_16310606.jpg
6690_20090310_16303829.jpg

48989_20140802_12213287.jpg

48989_20140802_12214230.jpg

29454_20110901_08203507.jpg

6690_20090310_16354748.jpg

48989_20140802_12215173.jpg

48989_20140802_12151255.jpg

48989_20140802_12223809.jpg

48989_20140802_12224919.jpg

6690_20090310_16304584.jpg

6690_20090310_16304299.jpg

48989_20140802_12223279.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elherdaltorokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7011969725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2016.11.22. 14:27:50

Sokszor jártam el az épület mellett. Szerintem elég jó helyen fekszik, sokféle hasznosítása szóba jöhetne, de az ár irreális és nem is értem az önkormányzatot. Én a helyükben túladnék rajta 10 millióért + feltétellel, hogy a tulaj hasznosítsa. Szerintem az ár annak a fantáziáját is elveszi, aki látna benne valamit.

Elherdált.Örökségünk 2016.11.22. 14:36:17

@noblesseoblige:

Itt a varázsszó a "Balaton".

Egy 10ezer forint értékű öltözőkabint sem vehetnél meg 10 millióért azon a darab földön, nemhogy egy kastélyt.

Amúgy teljesen igazad van, dehát a Balaton az a Balaton...

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2016.11.22. 15:08:45

@N.Gy.:

Felőlem lehetne a varázsszó az "Adria" is, de ez így teljesen értelmetlen, mert az eladásából akarnak nyerészkedni és nem abból, hogy működik, turistákat vonz, akik Edericsen költik a pénzüket és a benzinkútnál, Afrikamuzeumnál lenne nagyobb látnivalójuk is. Pár év és annyira életveszélyes lesz, hogy 5 forintért sem fogják eladni, no nem mintha 220 milláért kéne valakinek. Pedig - bár nem favorizálnám - de tuti vonzó lenne mondjuk egy olyan kastélyszálló, amihez ilyen történetek kötődnek. Legalábbis az öngyilkosok körében :D

Az a baj, hogy a lényeg az eladás és nem a hasznosítás, a jövő. Azt a pénzt amit az önkormányzat/állam nyer pár hónapon, éven belül felélik... Rosszabb esetben még az épülettel sem történik semmi. De hát ez a szép kis magyar világunk. Addig kötődünk valamihez, amíg pénzt látunk belőle a jelenben vagy álmainkban, a jövő meg le van sz.rva (a múltról nem is beszélve).
süti beállítások módosítása